A sport örök igazsága: a küzdelem a kockás zászlóig tart. Szvoboda Bence mindent jól csinált,

hogy learassa csuklótörése utáni negyedik győzelmét, de két kanyarral a leintés előtt hibázott. Mindössze kétszáz méter hiányzott a biztosnak látszó diadalhoz, amikor egy trükkös nyom kirántotta a magyar bajnok alól a motort, ez pedig elég volt ellenfelének a győzelemhez. - Nem hiszem el, ami történt. Ilyen hibát utoljára a legelső versenyemen, kilencévesen vétettem. Az első futamban nagy előnnyel nyertem, a másodikban végig magam mögött tudtam tartani a cseh bajnoki cím várományosát, Martin Micheket. Ott volt a győzelem a kezemben, már megnyertem a csatát, Michek felhagyott a támadásommal, de ezt a futam hevében nem érzékeltem. Talán túlságosan akartam ezt a győzelmet, vissza kellett volna venni egy picit. Nagyon megviselnek a történtek, de próbálok belőle tanulni - összegezte szomorúan a stribrói versenyt Bence.

szvoboda-bence-cseh-bajnoksag-utolso-elotti-18988
Hazánk fia - érthető módon - vigasztalhatatlan volt a futam után
Kiválóságunk ezzel a hibával együtt is csak pontegyenlőséggel szorult a második helyre, ugyanis ilyen esetben a második futamban elért jobb helyezés dönt a két, pontazonossággal záró versenyző között. Szvoboda a német bajnokságban törte el csuklóját április végén, amiért egy cseh versenyt kihagyni kényszerült a rehabilitáció ideje alatt. Csak dobogós helyezései vannak idén - pedig újonc az MX1-esek között -, két győzelem mellett egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Bár matematikai esélyei még vannak a végső sikerre, ugyanis ötven pont gyűjthető az utolsó fordulóban, reálisan a bajnoki sorozat második helye elérhető, ami - egy kihagyott versennyel – így is fantasztikus eredmény. Az utolsó viadalt Opatovban rendezik szeptember másodikán.

Cseh MX1-es bajnokság 5. forduló, Petrovice:

1. Martin Michek (Csehország, KTM) - 47 pont (2. és 1.)

2. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) - 47 pont (1-2)

3. Lukas Neurauter (Ausztria, KTM) - 34 pont (7-3)

4. Vaclav Kovar (Csehország, KTM) - 34 pont (3-7)

5. Rudolf Weschta (Csehország, Suzuki) - 33 pont (6-4)

A 6 fordulós bajnokság állása 5 verseny után:

1. Martin Michek - 232 pont

2. Vaclav Kovar - 192 pont

3. Szvoboda Bence - 187 pont

4. Tomasz Wysocki - 167 pont

5. Marek Sukup - 157 pont