Az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások egyik fájó következménye, hogy gyakorlatilag eltűntek az ezredfordulón még oly népszerű, kétütemű, 30-40 lóerős, pillekönnyű 125-ösök. Az A1 kategória bevezetése után a viszonylag nagy mennyiségben eladható, legfeljebb 11 kW-os (15 lóerős), négyütemű utódok vették át a stafétát, ám ezek kialakításukból és a szabályokból fakadóan nehezebbek és sokkal gyengébbek elődeiknél.

Az új Komodo első, kínai tesztje, melyen a hazai forgalmazó is részt vett

Egészen mostanáig kellett várnunk, hogy a legendás ősöknél erősebb, fürgébb és terepen sokkal jobban használható motorok jelenjenek meg, de a hétvégén leleplezett, új Talaria Komodo – az adatok alapján – igazi célszerszám lesz a végtelen földutak, valamint a krossz- és endurópályák meghódítására.

Talaria Komodo: új elektromos enduró az Elektroridernél

Hogy milyen fontos modellről van szó a márka és az elektromos járművek történetében, azt remekül mutatja, hogy a hazai forgalmazó Elektrorider vezetői is személyesen jelen voltak a Komodo kínai, hivatalos bemutatóján. Ők röviden csak úgy jellemezték a mindössze 96 kilós és 90 Nm-es (!) forgatónyomatékú újdonságot, hogy

a 125-ös kétütemű és a 250-es négyütemű endurók közvetlen ellenfele.

Jól érzékelteti a különbséget a vállalat korábbi gépeivel szemben, hogy a TL4000-et és a TL5000-et 8, illetve 13,4 kW-os csúcsteljesítményű villanymotor gyorsította, ezzel szemben a TL6000 Komodo már 32 kW-os erőforrást kapott.

21/18 kerékméret, szinte hihetetlen szabad hasmagasság (315 mm) és száz kiló alatti tömeg jellemzi a Komodót

Ennek köszönhetően a Komodo 1,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 50-re, végsebessége áttételezéstől függően 105-120 km/óra, míg egy töltéssel – 40-50 km/órás átlagsebesség mellett – 115 kilométert tehet meg a gyár mérései alapján. Hogy nőhet egyszerre a teljesítmény és a hatótáv? A megfejtés az új, sokkal nagyobb kapacitású akkumulátorban rejlik...

Már 96 voltos elektromos rendszerűek az új Talaria endurók

Kettős előnnyel jár, hogy 72 helyett immáron 96 voltos akkumulátor felel az energiaellátásért, mivel ennek köszönhető a kimagasló forgatónyomaték, valamint a parádés töltési sebesség is.

Már első ránézésre is látható, hogy az új Talaria töltő (jobbra) sokkal nagyobb áramerősségű elődeinél

A kapacitás 4,32 kWh-ra nőtt, és ez tette lehetővé a minden eddiginél gyorsabb töltést is, mivel az LG/Samsung 21700 cellákból álló telep alig 60 perc alatt feltölthető 10-ről 80%-ra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fenti átlagsebesség mellett két óra használat után alig egy órára van szükség, hogy újra használhasd a Komodót. Természetesen az új váz is méltó a továbbfejlesztett erőforráshoz, tekintve, hogy csak 6,7 kilót nyom, ennek ellenére 150 kiló a terhelhetősége. Ehhez 43 mm-es belsőcső-átmérőjű teleszkóppár kapcsolódik, a rugóút 250 milliméter, a szabad hasmagasság pedig a Dakar-gépeket idézi a maga 315 mm-es (!) értékével.

A terepakadályok leküzdésében nagy segítség a 250 mm-es rugóút és a 24 fokozatban állítható csillapítás

Jóllehet, az ilyen adatokkal büszkélkedő ralimotorok általában túl magasak a 160-170 centis pilótáknak, a Komodo keskeny váza és nyerge garantálja, hogy nem lesz túl nagy a terpeszívhossz, és ezáltal még több endurósnak lehet ideális társ.

Miként lehet A1-es egy 32 kW-os teljesítményű motor?

Ahogy a TL6000 Komodo MX-CE elnevezés is utal rá, elsőként a pályakivitel (MX) érkezik, mely háromféle üzemmódjával (Eco, Street, Hyper) egyaránt remek választás lehet a kezdő és a sokat látott pilótáknak, s az sem okoz gondot, ha elakadsz valahol, mert a tolatófokozat is alapáras.

A hatótáv 100 kilométer feletti, és ez több mint elég – valódi terepen valószínűleg hamarabb fárad el a pilóta, mint az aksi... 

Ráadásul ez csak a kezdet, ugyanis még ebben az évben megjelenik a Komodo A1-es, közúti változata is, ami a csekély tömeget, a kiemelkedő forgatónyomatékot és a komoly felfüggesztést látva élménnyé teszi majd az ingázást, akárcsak a hétvégi terepes túrákat. Jobbkor nem is érkezhetne, hiszen a tervek szerint fél-egy éven belül bevezetik az új KRESZ-t, és a tervek szerint pont ilyen elektromos, manuális váltó nélküli A1-es típusokat vezethetnek majd a sofőrök külön vizsga nélkül.

Szintén a hatótávot fokozza a regeneratív fékrendszer, mely lassítás közben tölti a telepet

Ha további részletekre vagy kíváncsi, itt minden megtalálsz az újdonságról, beleértve azt is, hogy a modell ára várhatóan hárommillió forint alatt lesz, ráadásul terveznek egy előrendelési akciót is a piaci bevezetés ideje alatt. Ennyiért jó ajánlatnak tűnik, hiszen sokkal erősebb, gyorsabb és nagyobb hatótávú, mint az MX5, de ez alapján nem sokkal kerül többe a házon belüli ellenfélnél.

Műszaki adatok – TL6000 Komodo MX-CE

Méretek (H x Sz x M, mm): 2200 × 810 × 1220
Első felfüggesztés: fordított teleszkópvilla 250 mm rugóúttal, 24 fokozatban állítható húzó- és nyomófokozati csillapítással
Hátsó felfüggesztés: lengővillához kapcsolódó központi rugóstag
Ülésmagasság (mm): 910
Szabad hasmagasság (mm): 315
Fékrendszer: kéttárcsás, hidraulikus
Hajtás módja: fogaskerék- és lánchajtás
Végsebesség (km/h): 120
Erőforrás: 32 kW-os csúcsteljesítményű villanymotor, legnagyobb forgatónyomaték: 90 Nm
Akkumulátorkapacitás: LG/Samsung 96 V, 4,32 kWh
Elméleti hatótáv (km): 115
Töltő: 96 V, 40 A
Forgalmazó: Elektrorider