A csaknem 25 éve útjára indult bajnokság 2017/2018-as idényének zárófordulójára jövő márciusban kerül sor, mégpedig Magyarországon. Az előzetes versenynaptárban már fel is tüntették: 2018. március 29-én Budapesten randevúznak a fizikát meghazudtoló motorosok:

Nem mindennapi látványban lesz része a magyar motorosoknak, hiszen Toni Bou mutatványai ennyi év után is lenyűgözőek

A Magyar Motorsport Szövetség MTI-hez eljuttatott, szerdai közleményében kiemelték: ez az első alkalom, hogy a sportág legjobbjai hazánkba látogatnak. A nyolc megmérettetésből álló sorozat idén december elsején startol, vagyis igencsak sűrű lesz a program, hiszen a bajnokság alig négy hónappal később, március végén zárul. A trófeáért ismét harcba száll a szakág legnagyobb sztárja, a Hondával induló, 11-szeres világbajnok, Toni Bou, aki 2007 óta nem talált legyőzőre.