Hosszú ideje az RMC Motor saját márkája, a B-Star szállítja a hazánkban szolgáló motoros rendvédelmi szervek öltözékét, s már a motoros mentők szerelése is az ő nevükhöz kapcsolódik. Néhány hete leplezték le a minden tekintetben megújult kollekciót – lássuk, miben gurulnak az egyenruhások!

Speciális ruhák motoros járőröknek

Nem szokványos feladatot vállalt a B-Star csapata azzal, hogy megtervezte és legyártotta a polgárőrök és a mentők motoros egységeinek ruhaszettjeit. Miként azt a cég fejlesztési vezetője a SportMotornak elárulta, nagy tapasztalattal büszkélkedhetnek e téren, hiszen negyedik alkalommal fejlesztettek és készítettek komplett öltözetet a polgárőröknek, s most is igyekeztek mindent beleadni, hogy viselőik komfortosan érezzék magukat munka közben.

uj-oltozet-motoros-mentoknek-es-polgaroroknek
Nemcsak kényelmes az új hacuka, hanem vízálló anyagának és vízhatlan, illetve fedett cipzárjainak köszönhetően még heves esőzésben is tökéletesen megóvja a motorost

A kabát alapját a levehető héjú B-Star Air Jack adja, amit – a különleges igényekhez igazodva – elláttak igazolvány- és jelvénytartó zsebekkel, illetve a szervezetek feliratainak, logóinak rögzítésére szolgáló tépőzárakkal is.

Régen alig védett a motorosruha
Az új modellek kapcsán megkérdeztük a rendszerváltást követő időszakban motoros járőrként szolgálatot teljesítő barátunkat, vajon az ő idejében milyen szerelésben dolgoztak. Nos, az akkori szettek inkább látványosak voltak, mint jók. Nyáron például olyan műszálas, vékony kabátot vagy overált hordtak, ami néhány mosás után elveszítette vízállóságát. Ráadásul – protektorok híján – a csonttöréstől sem védett, és szinte azonnal kiszakadt, ha eséskor az aszfalthoz ért… A téli, kiszedhető bélésű, külön nadrágból és kabátból álló marhabőr kollekció ez utóbbitól már megvédte a járőrt, sőt a későbbi verziókba ütésre felkeményedő védőbetéteket is varrtak. Jól ellátták feladatukat a sípcsontvédős csizmák, ráadásul olyan fémbetétes kesztyűben motorozhattak a rendőrök, melyek hidegben sem engedték elgémberedni az ember ujjait és eséskor is megóvták a tenyeret.

Mostantól a korábbinál még feltűnőbb, kék alapszínű szettet úgynevezett fluosárga fényvisszaverő betétek ékesítik a kabátot, nem mellesleg egy alsó prizmacsík is megjelenik a hátulján „Polgárőrség” szöveggel. A kivehető CE protektorokkal ellenállóvá tett kabit szinte elnyűhetetlen, egyszersmind vízhatlan Cordura 600D szövetből varrják. Fontos módosítás, hogy a gégerésznél változtattak a szabáson, emellett mikrofontartó rést nyitottak a gallér bal és jobb oldalán.

uj-oltozet-motoros-mentoknek-es-polgaroroknek
A mentősöknek szánt ruha is roppant feltűnő. Szellőző, rugalmas textilbetétek bújnak meg a nadrág szárainak belső felületén, s csúszásgátlós, gumírozott anyagból szabták a fenékrészt. Ráadásul a rövidithető lábszárrésznek és az állítható helyzetű protektoroknak hála alacsonyabb emberek is gond nélkül viselhetik a pantallót

Ne feledkezzünk meg a nadrágról sem! Ez szintén ellenálló Cordura 600D-ből készül, mindemellett csípő- és térdrészére kivehető CE protikat illesztettek, sőt eltávolítható thermobélés is tartozik hozzá. Újdonság többek között az állítható, gumis kantár, a cipzárral nyújtható vagy rövidíthető lábszárrész, s roppant előnyös, hogy levehető paneljeinek köszönhetően hálós, nyári kivitellé alakítható. A mentőmotoros szerelés is ugyanezekkel a technikai megoldásokkal dicsekedhet, de az piros-feketében és fluosárgában pompázik, azonkívül rádió- és tablettatartó zsebeket helyeztek el a kabáton, nadrágjáról pedig a gumírozott térdbetétek sem hiányoznak. 

uj-oltozet-motoros-mentoknek-es-polgaroroknek
Nagy keletje van a fehér, felnyitható sisaknak, a fehér, protektoros bőrkesztyűnek és a halványkék aláöltőzőnek is, amit kifejezetten a rendvédelmi szervek kedvéért vett fel kínálatába az RMC Motor. Mi több, a nem hétköznapi használathoz illő, nyúzást jól tűrő fekete túracsizma is megtalálható a törökbálinti bolt palettáján

A polgárőrség és a mentők motorosai részben saját pénzből, részben állami és/vagy alapítványi forrásból szerezték be új ruhatárukat. Természetesen a szervezetek tagjai bármikor a későbbiekben is megvásárolhatják az RMC-nél az egyedi összeállításokat, valamint az azokhoz passzoló kiegészítőket.