· 2019. november 13. 13

Nagy offenzívában a német gumigyártó

Új sportabroncsok a Contitól

Az elmúlt években rendre a gumitesztek élén vagy élmezőnyében végeztek a Conti termékei. Nem csoda, hogy az új modellek bevezetésekor mindenki a németeket lesi, vajon sikerül-e felülmúlniuk a korábbi szériákat és a vetélytársakat.
Nem könnyű manapság kitűnni a sorból, hiszen egyre jobban igyekeznek a versenytársak is, s a verseny végén igazából a motorosok profitálnak, akik egyre jobb és tartósabb abroncsokat vehetnek.

Nagy offenzívába kezd a német gumigyártó

A legnagyobb érdeklődés talán a ContiSportAttack 4-et övezi, mely a méltán dicsért közúti sportgumi, a ContiSportAttack 3 utódja. Mint a leírásból kiderül, lényegesen nagyobb a tapadási felülete, emellett a fejlesztések során a még precízebb irányíthatóságra és kezelhetőségre helyezték a hangsúlyt, nem mellesleg a Continental titkos BlackChili vegyületének köszönhetően afelől sincs kétségünk, hogy szélsőséges terhelés mellett is remekel majd az abroncs.
{{articleGallery[23912].caption}}
A sportos termékvonalat erősíti a ContiRaceAttack 2 Street, melyet a sportos utcai használatra és extrém felhasználáshoz tervezték a korbachi fejlesztőközpont mérnökei. Ez egyébként a ContiRaceAttack Comp.End utódja is egyben. Érdemes megnézni a SportAttack 4 és a RaceAttack 2 Street összehasonlításáról készített videót:
Persze azokra is gondoltak, akik nemcsak közúton hajtják gépeiket, hanem kimerészkednek olykor a versenypályára is. Az ő választásuk a továbbfejlesztett ContiRaceAttack 2 lesz. A tervezés során arra törekedtek, hogy versenykörülmények között se kelljen kompromisszumot kötnie a motorosnak. Ez a termék soft és medium, azaz puha és közepes keverékkel is elérhető, megengedve ezzel az alacsony nyomású használatot és a pályázás előtti gumimelegítést. Az újdonság a ContiRaceAttack Comp helyét veszi át, és ugyanúgy a BlackChili vegyületet használták fel hozzá, mint a SportAttack 4-hez.