· Képek: RedBull · 2020. március 23. 13

Szabályváltozások a Dakaron

Eső után köpönyeg?

Valószínűleg az idei súlyos balesetek miatt döntött úgy az FIM, hogy csökkenti a terepralimotorok végsebességét. A sors fintora, hogy többek között a januárban elhunyt Goncalves és egykori csapattársa lobbizott ezért.
Egyszerűbbé és biztonságosabbá tennék a motorosok számára a Dakart, derült ki a szervezők friss közleményéből. Minden ötletük arra utal, hogy szeretnék „tehermentesíteni” a pilótákat, például azt javasolják, hogy a jövőben ne kelljen itinert állítaniuk és követniük a versenyzőknek. Helyette egyszerűsített navigációs eszköz irányítaná őket - fényjelzések, nyilak alapján tájékozódnának a mért szakaszokon és azokon kívül. Céljuk, hogy nullára csökkentsék a halálos balesetek számát.
{{articleGallery[24934].caption}}
Emellett szóba került a teljesítmény, valamint a végsebesség korlátozása is, hogy elejét vegyék a nagy tempó miatt bekövetkező baleseteknek. Ezt elérhetik a műszaki előírások szigorításával vagy új, kevésbé gyors szakaszok kijelölésével - tulajdonképpen csak az a lényeg, hogy ne száguldjanak terepen, 180-190-nel a motorosok. Érdekes összefüggés, hogy néhány éve pont erről mesélt nekünk az idén januárban elhunyt Paulo Goncalves és akkori csapattársa, Helder Rodrigues. - Először is 170 km/órában maximalizálnánk a motorok végsebességét, hogy csökkentsük a nagy tempó miatt bekövetkező balesetek számát, továbbá engedélyeznénk tartalék erőforrás használatát, hogy a futam vége felé ne a spórolásról szóljon a viadal - szögezték le 2014-es interjúnkban.