Érdekes szabadalmat mutatott be minap a francia abroncsgyártó. A lengőkarra rögzíthető, távtartóból, Li-ion akkumulátorból, villanymotorból és néhány görgőből álló szerkezet lényege, hogy gombnyomásra hátrafelé kezdi forgatni a hátsó kereket, így a motor kvázi „tolat”.

Tolatófokozat a Michelintől

Maga a szerkezet kísértetiesen hasonlít az utángyártott sárvédőkhöz, nem kizárt, hogy eleve onnan származik az inspiráció, vagy akár a felfogatás néhány alkatrésze is.

univerzalis-tilatofokozat-motorkerekparokhoz-28705
Egyszerűségében zseniális ötlet, de kérdés, hogy lesz-e olyan nagy kereslet rá, hogy megérje elkezdeni a szériagyártást

Ráadásul megválasztható a sebesség is, mivel az apró motor két és négy newtonméter közötti forgatónyomaték leadására képes, azaz szabályozható a teljesítménye. A tesztek alapján a 4 Nm már elég a legnehezebb, megpakolt vasak lassú mozgatásához is.

univerzalis-tilatofokozat-motorkerekparokhoz-28708
Gyári motorokon sem ritka a rükverc, de más és más módon oldják meg az egyes gyártók. Próbáltunk már BMW-t, Gold Winget is ilyen technikával, és kár lenne tagadni, hogy nagyban megkönnyíti a háttal leparkolást, főleg erősen emelkedő terepen

Az persze a képek alapján nem tiszta, hogy miként válik le az abroncsról ez a görgő, ha éppen nincs szükség rá, hiszen felesleges koptatnia egész úton a drága köpenyt. Az pedig kicsit sem praktikus, ha tolatás előtt le kell szállni a vezetőnek, és élesíteni a szerkezetet. A legvalószínűbb, hogy valamilyen egyszerű kuplungszerkezettel szabadonfutó üzemmódra kapcsolható a görgő, ami így már csak az abronccsal lesz kapcsolatban, a villanymotorral nem.

Valljuk be, nem ez a szabadalom lesz a motorozás történetének legfontosabb mérföldköve, viszont sokaknak kedvet csinálhat, hogy bátran váltsanak motorra, akkor is, ha esetleg testalkatuk miatt csak bajosan tudnak a nyeregben ülve tolatni a géppel.