Öt éve fogott össze a BMW Motorrad, a Honda Motor co., KTM AG, a Yamaha Motor, a Suzuki és a Triumph, hogy Connected Motorcycle Consortium (CMC) név alatt közösen fejlesszék a két- és négykerekűek biztonsági felszereléseit és vezetéssegítő rendszereit.

Összefogtak a legismertebb motormárkák

Tavaly decemberben újabb megállapodást írt alá a hat gyár képviselője, s ez alapján 2021-től még biztonságosabbá válhatnak az általuk készített kétkerekűek. Nem titkolt cél, hogy a fejlesztések révén a motorkerékpárok akkor is szabadon és biztonságosan használhatóak legyenek, amikor már félig vagy teljesen önvezető autók uralják majd az utakat.

A BMW elsők között szerelte fel túramotorját adaptív, azaz távolságtartó tempomattal. Persze ez nem meglepő lépés, hiszen az ABS is először a bajorok motorjain volt elérhető

Egyik célkitűzésük, hogy az ADAS (Advanced Driver Assistance System) időben és megfelelően jelezze, amint a vezető olyan hibát vét, amivel veszélyeztethet másokat, például a sérülékeny motorosokat, bringásokat stb. Noha még nem közismert ez a biztonsági fejlesztés, máris széleskörű tesztek zajlanak, hogy minimálisra csökkentsék a negatív hatásait, és növeljék hatékonyságát. Azt szeretnék elkerülni, hogy a sofőrök túlzottan rábízzák magukat a segédletekre, és olyan manővert is bevállaljanak, amit egy hagyományos autóban nem tennének. Ugyanakkor az automatikus vészfékező rendszer – mely 2021-től motorokhoz is elérhető –, az adaptív világítás és a veszélyhelyzetre figyelmeztető vagy ilyen szituációban közbeavatkozó rendszer haszna megkérdőjelezhetetlen, és egyre több járműben jelenhet meg a jövőben.

v2x-kommunikaciot-fejleszt-a-bmw-29058
A Honda mérnökei szerint a V2X kommunikációs rendszerek révén biztonságos járműcsoportok szervezhetők, melyek pont olyan koordinált és hatékony formában közlekedhetnek, mint a halrajok. Ezzel a megoldással minimalizálható a forgalmi dugók és a közlekedési balesetek száma, valamint gyorsabbá válhat a városi közlekedés

A hat frigyre lépett márka szakemberei most arra sarkallják a többi autó- és motorgyártót, valamint beszállítót, hogy csatlakozzon a munkához, s együtt tegyenek a motorosok biztonságáért. Kétségtelen, hogy a V2X elterjedése lesz a legfontosabb mérföldkő, ugyanis a rövidítés annyit takar, hogy az adott jármű kommunikál a körülötte haladókkal, sőt forgalomtechnikai eszközökkel is (pl. közlekedési lámpákkal), ezáltal gyorsabban és biztonságosabban jut el céljához. Különösen fontos fejlesztés ez a sérülékeny motorosoknak, akiket nem véd karosszéria, elvégre a V2X rendszerrel megelőzhetőek a többjárműves balesetek és azok következményei.