Noha komoly ellentét feszül az erdőt fenntartó szakemberek és az ott illegálisan motorozók között, egy dologban teljesen egyetértenek. Ez nem más, minthogy a természetben szabálytalanul közlekedők jó része valószínűleg nem is tudja, hogy tilosban jár, azt pedig egészen biztosan nem, hogy pontosan mekkora kárt okoz egy-egy gázadás.

Motorosok az erdőben

Ezért az Országos Magyar Vadászati Védegylet mint a vadgazdálkodó szervezetek érdekképviselete és a Magyar Motorsport Szövetség közösen hívja fel a motorosok, quadosok, off-roadosok figyelmét: csak szabályos keretek között hódoljanak szenvedélyüknek!

vadaszok-es-motorosok-a-termeszetben-motorozasrol-27506
A természeti területen való, engedély nélküli motorozás bírsággal is sújtható, amely esetenként akár 300 000 forintra is rúghat – áll a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közleményében

A természetben közlekedést a Természetvédelmi törvény, a Natura 2000 területekre vonatkozó rendelet és az Erdőtörvény szabályozza. Tetszik vagy sem, ezt ugyanúgy be kell biflázni a terepre indulóknak, mint a burkolt úton közlekedőknek a KRESZ-t. Hogy könnyebb dolga legyen a motorosoknak, a vonatkozó előírások a magyar állami természetvédelem hivatalos honlapján kigyűjtve, összefoglalva is elérhetők.

vadaszok-es-motorosok-a-termeszetben-motorozasrol-27507
A motorsportokat űző honfitársaink túlnyomó többsége jószándékú, nem tudatosan szegi meg az előírásokat, és nem áll szándékában zavarni a vadállományt, veszélyeztetni természeti értékeinket - állítják a vadászok

Idén már több nagyobb akció zajlott, tavasszal például az Istenmezeje Vadásztársasággal közös ellenőrző akcióban vett részt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a rendőrhatóság és a tájegységi fővadász. A rossz idő ellenére is sokan hódoltak illegálisan szenvedélyüknek a dombvidéki erdőkben, így az ellenőrzésen több motorost, quadost és autóst vontak hatósági eljárás alá az illetékes szervek. Hasonló akciókat követően az ellenőrzés visszatartó ereje tapasztalható, jelentősen csökken az erdőkben motorozók száma.

Nem a bírságolás az elsődleges cél

Mindezzel együtt úgy a Védegyletnek, mint a Szövetségnek meggyőződése, hogy a probléma hosszú távú megoldását nem a – kétségtelenül elrettentő erővel bíró – szankcióban kell keresnünk. Nem a folyamatos ellenőrzés, hanem a tájékoztatás, illetve a minden érintett számára megfelelő megoldás kidolgozása az együttműködő felek legfőbb feladata. Rendkívül fontos a motorsportos közösség informálása, felelősségérzetének fokozása a fenntartható természethasználat iránt, a kölcsönös kommunikáció és hosszútávon egy olyan szabályozás megalkotása, amely megoldást nyújthat a jelenleg fennálló problémára.

vadaszok-es-motorosok-a-termeszetben-motorozasrol-27505
A legális endurópályák kijelölése lenne az egyik megoldás, de ehhez persze elengedhetetlen, hogy legyen egy több ezres tömeg, mely szívesen fizet a létesítmény fenntartásáért

Már csak azért is érdemes a felvilágosításra, és nem a szankciókra összpontosítani, mert a motorsportokat űző honfitársaink túlnyomó többsége jószándékú, nem tudatosan szegi meg az előírásokat, és nem áll szándékában zavarni a vadállományt, veszélyeztetni természeti értékeinket – áll a Vadászati Védegylet beszámolójában. Az erdei motorozásban azonban megfigyelhető, hogy részben információhiány, részben az előírások szándékos figyelmen kívül hagyása egyaránt jellemző. Az érintett felek, azaz a vadászok és a motorosok is egyetértettek abban, hogy a motorsport természeti területhez kapcsolódó szakágainak, azok művelőinek a törvényi szabályozás értelmében jelenleg minimális a mozgástere, egyebek mellett ezért is rendkívül fontos az érinettek tájékoztatása a vonatkozó előírásokról és törvényi szabályzókról.

Jól mutatja az együttműködési készséget, hogy például Heves megyében van lehetőség verseny szervezésére, azonban minden érintettnek el kell fogadnia, hogy az eredményes együttműködés érdekében a törvényi előírásokon túl a területen gazdálkodók érdekeit is tiszteletben kell tartani.