Hihetetlen nagy veszteségnek tűnik, ha azt írjuk: 9 millió darabbal kevesebb (!) motor kelt el idén szeptemberig, mint tavaly. Nemes egyszerűséggel sokkolta a piacot a járvány, és tulajdonképpen az a meglepetés, hogy néhány államban - mint például Magyarországon - egyáltalán nem volt érezhető a hatása. Amíg az autópiac masszív, 20-40 százalékos mínuszban van, itthon szinte ugyanannyi nagymotor talált gazdára, mint tavaly, és több, mint 2010 és 2018 között bármikor.

Világszerte nőtt a motorkereskedések forgalma

Augusztusban végre nőtt a globális motorpiac, ami azért nagy szó, mert az elemzők többsége visszaesést jósolt egész nyárra, ami júniusra és júliusra igaz is volt (- 3,8% 2019-hez viszonyítva). Ezzel szemben augusztusban 5,7 millió kétkerekűt vásároltak, míg tavaly augusztusban ez 5,23 millió darab volt. Persze ez csak apró sebtapasz a bajra, hiszen a 32,8 milliós összteljesítmény igencsak karcsú nyolc hónapra, és tavaly ilyenkor már bőven 40 millió felett jártunk.

vilagszerte-tobb-uj-motort-adtak-el-27018
Indiában mérhető a legkomolyabb visszaesés: ott éppen egy éve csökken az új motorok forgalma, és több mint harmadával estek vissza az eladások. Ízlelgessük a számot: egy év alatt 5,1 millió darabbal (!) kevesebb új motort vettek, miközben Európában ez majdnem hároméves összforgalom lenne a motorpiacon

Nagyon különböző mértékben viselte meg az egyes földrészeket a járvány, már ami a motoriparra gyakorolt hatást illeti. Ez alapján Latin-Amerika (- 19,6%) és Észak-Amerika (- 9,6%) a nagy vesztes, míg Európa csupán - 4,7 százalékon áll, de az augusztusi számokat és a növekedést látva azt jósolják, hogy év végére megismételhető a tavalyi, egyébként rekordnak számító mennyiség.