Január 20-án, vasárnap az triálszakág ászai adnak randevút egymásnak Budapesten, a 2019-es X-Trial világbajnokság nyitófutamán. A rendezvénynek ismét a Papp László Budapest Sportaréna (Budapest Aréna) ad helyet, vagyis ugyanott kezdődik a lélegzetelállító mutatványok szezonja, ahol a 2018-as végződött. A sorozat egyébként tavaly látogatott először hazánkba, akkor egészen az utolsó percekig feszülten telt a verseny, mivel a húszéves, GasGasos Jaime Busto, valamint Adam Raga ádáz csatát vívtak egymással. Végül utóbbi kerekedett felül, de ellenfele csak három ponttal maradt le mögötte. Ezúttal még látványosabb csatákra számíthatunk, hiszen rajthoz áll Toni Bou (Repsol Montesa-HRC) is, aki legutóbb súlyos sérülése miatt nem vehetett részt a küzdelmekben.

x-trial-vilagbajnoksag-budapest-20679

Toni Bou azzal a határozott céllal érkezik fővárosunkba, hogy győzelemmel kezdje az évet és megtegye az első lépést világbajnoki címének megvédése felé

- Úgy érzem, adósa vagyok Budapestnek - nyilatkozta Bou. - A múlt szezonban nem tudtam részt venni a bajnokság utolsó fordulóján, mert megsérültem, de nagyon várom, hogy versenyezzek egy olyan közönség előtt, amely tavaly valódi szenvedélyt és komoly érdeklődést mutatott a sportág iránt. Biztos vagyok benne, hogy egy versengéssel teli show-t csapunk majd, ami intenzív és izgalmas lesz – tette hozzá. A tavalyi bajnokság első három helyezettjét – Boút, Ragát és Bustót – ezúttal több ígéretes tehetség próbálja letaszítani a dobogóról, közöttük a Beta színeiben induló Benoit Bincaz.

A pilóták már gőzerővel készülnek a nyitányra. Vajon idén akad majd, aki meg tudja szorongatni a műfaj királyát?

Mellettük élőben megcsodálhatjuk a budapesti fordulón Takahisa Fujinami (Repsol Montesa-HRC), Jeroni Fajardo (GasGas), James Dabill (Beta) és Jorge Casales (Vertigo) ügyességét is. A shercós Miquel Gelabertet - váratlan bokasérülése miatt - a fiatal brit Dan Peace helyettesíti, aki élete első világbajnoki futamát teljesíti Budapesten. Érdekesség, hogy egy új versenyformátum is debütál nálunk, mégpedig a vigaszágas döntő bevezetésével. Ez annyit tesz, hogy a rangsor élén álló versenyzőpáros nagydöntője előtt a vigaszágra kerülő két motoros méretteti meg magát a dobogós legalsó fokáért.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-20673

A sportág állócsillagai és tehetséges ifjú reménységek is összecsapnak a vasárnapi versenyen - nem lesz hiány izgalmakból!
Az X-Trial Budapest jegyei az Eventim oldalán még korlátozott mennyiségben elérhetőek - aki szeretne részt venni az eseményen, mielőbb csapjon le rájuk!

X-Trial világbajnokság Budapest

Időpont: 2019. január 20.Helyszín: Papp László Budapest SportarénaKapunyitás: 14:30 (15:00 bemelegítés a paddockban – csak VIP jeggyel rendelkezőknek!)Kezdés: 16:00Várható befejezés: 19:30Jegyek: az Eventim oldalán és a Ticket Express jegyirodáibanTovábbi információk: www.x-trial.com és x-trialbudapest.com