Alig vagyunk túl a magyar Enduro OB nyitófordulóján, máris jön a következő, aminek a Tolna megyei Tamási ad otthon augusztus 15-16-án. Megannyi pilóta teszi tiszteletét egy-egy ilyen futamon, azonban sokszor még a versenyzők sincsenek tisztában a klasszikus endurószabályokkal, így itt az ideje helyére tenni a dolgokat.

Az endurózás szabályai

Az első lényeges különbség egy átlagos motorversenyhez képest a pálya, aminek hossza körülbelül 35-50 kilométer (nemzetközi versenyek esetében még hosszabb), melyen naponta 3 vagy 4 kört tesznek meg a motorosok. A versenyzők két napot teljesítenek ugyanazon a nyomvonalon, s a bejárt kör magában foglalja az etapot és a krossz- illetve az endurotesztet. Itt álljunk is meg egy pillanatra, hiszen jogosan merülhet fel a kérdés: valójában mit is jelentenek ezek a kifejezések?

zsigovits-norbi-enduros-gyorstalpaloja-26420
A pályán mindenféle akadályokkal kell szembenézni a versenyzőknek. Fel- és lejárók, sziklás patakok vagy éppen egy kidőlt fák nehezítik a motoros dolgát

Az etap a mért szakaszokat összekötő útvonal, a versenyzők ezeken a részeken próbálnak pihenni, hogy a következő mért szakaszon a legjobb időeredményt érhessék el. Viszont túl lassú sem lehet a motoros, hiszen egy kör alatt két időellenőrző állomás is van, ahova az előzetesen kifüggesztett időre kell beérnie, se előbb, se később nem szabad behajtania. Ha ezt valaki megszegi, természetesen időbüntetést kap. Az időellenőrző állomás előtt 200 méterre fehér zászlót helyeznek el, az állomás kezdetét pedig sárga zászló jelzi, s amennyiben valaki korábban érkezik, abban az esetben a sárga zászló előtt várakozhat.

Ideális esetben a verseny eredményét a mért szakaszok döntik el, s minden körben egy-egy krossz- és endurotesztet teljesít a pilóta. Általában félpercenként, egyesével indulnak a motorosok, így a test-test elleni küzdelem helyett a stopperóra dönti el, hogy ki a legjobb. Nehezítés, hogy a pálya teljes egészében ismeretlen, csak a mért szakaszokat van lehetőség bejárni a verseny előtt, viszont azokat is kizárólag gyalogosan.

zsigovits-norbi-enduros-gyorstalpaloja-26422
Az a bizonyos parc fermé

Miután megvolt a pályabejárás, jöhet a gépátvétel, ami ugyancsak sajátosan zajlik. Ennek során a főbb alkatrészeket megjelölik (váz, erőforrás, kerekek, kipufogó stb.), ezeket a verseny során nem lehet cserélni, különben kizárják a nevezőt. Ezután a parc fermébe (zárt parkoló) kell tolni a motort, és már nem is nyúlhatsz hozzá, nem javíthatod stb. Apropó javítás: a szerelés is a pilótára hárul napközben, a segítő csupán a következő feladatokat végezheti az időellenőrző állomások szervizterületén:

- tankolás

- olajcsere

- rajtszám tisztítása

- hűtőfolyadék feltöltése

A szervizterület az gyakorlatilag a depó, ahol az autók is parkolnak. Az utolsó kör végeztével ugyanúgy a parc fermébe zárják a motort, amit másnap a rajt előtt 10 perccel vehet ki a pilóta. Természetesen éjszaka is gondosan őrzik a járműveket, nem kell attól tartani, hogy más hozzáfér vagy reggel nem találja a versenyző a gépét. Természetesen a végeredmény a két nap mért szakaszain elért idők összességéből, valamint az esetleges időbüntetésekből adódik össze. Ebből magától értetődik, hogy a legjobb időeredmény és a legkevesebb időbüntetés „tulajdonosa” lesz az első, hiszen a kettő összege alapján alakul ki a végső sorrend.

Ha kíváncsi vagy a történésekre a következő fordulóról, akkor kövesd a királykategória jelenlegi éllovasát, Zsigovits Norbert a Facebookon és az Instagramon, illetve hasonló an színvonalas videókért keresd fel a Streetcat Media Youtube-oldalát.