Korábban is pletykáltak már róla, hogy az Ariel valami nagy dobásra készül, s nem is volt alaptalan a szóbeszéd, mert most teljes valójában megcsodálhatjuk a szigetország újabb gyöngyszemét, mely stílusosan az Ace névre hallgat.

ariel-ace-250
Mindent a vevőért! Az Ace eltérő méretű üzemanyagtartályokkal, többféle ülésmagassággal és több gyártó kínálatából kiválasztható első, illetve hátsó felfüggesztéssel készül

A cég a hiperkönnyű, sportos kocsijaiba is külső beszállítók által készített erőforrásokat használ, s nincs ez másként a most megjelent motorral sem. A hangsúlyos vázban az Ariel mérnökei által már jól ismert V4-es Honda erőforrás lapul, mely korábban bizonyított az általunk kipróbált VFR1200F-ben és a Crosstourerben is. A filigrán vas tulajdonosa jelen esetben 173 lóerővel, valamint 131 Nm-es maximális forgatónyomatékkal gazdálkodhat, már ha meg tudja fizetni az exkluzív gyártó által szabott igencsak magas, 7-7,5 millió forint körüli vételárat.

ariel-ace-249

Jogos a felvetés, hogy ennyiből akár két hasonló teljesítményű csupaszmotort is kaphat az ember, így hát valószínű, hogy a ritkaságokra vágyó gyűjtők és a brit termékekért rajongó motorosok garázsába fognak kerülni az évente mindössze 100-150 darabos mennyiségben készülő Ariel Ace példányai.