Kakucs 2022.03.27.

Az utóbbi jó pár évben minden esetben Kakuccsal kezdtem az 5-6 hónapos kényszerpihenőt követően. A tél folyamán terveztem, hogy megválok a motortól, azonban ez nem történt meg, így a gikszer motorja kapott egy nagyszervizt, valamint az első futóművet is frissítettem. Ezen felül a tavalyi év alapján, a hátsó gátlón is lett egy kis beállítás módosítás.
A napi terv az volt, hogy kipróbáljam a motort a szervizt követően, valamint felvenni fokozatosan egy normális tempót. Olyan 45-ös körökre gondoltam, hogy fognak menni…
A pálya:
2 nappal a nyíltnap előtt a hátsó egyenest újra aszfaltozták és szélesítették így nagyobb tempóval lehet megtámadni a sikánt és a féktávot is rövidebbre lehet venni (szerintem ez a módosítás olyan fél mp-el gyorsítani fogja a köridőket. Az első célegyenes végén a féktáv közepéről eltüntették a bukkanót, illetve a fehér aszfaltot ami ott volt. Összességében szerintem jó irányba ment el a pálya vezetősége ezekkel a változtatásokkal.
Első menet, pffff… nagyon csúszik elől és hátul egyaránt. Kanyar bemeneteknél a hátsó kerék indul meg, kanyar csúcspont környékén az első kerék meg-meg indul és bele-bele kell emelni, hogy megálljon a sodródás. Ahogy lejöttem a pályáról guminyomás mérés (első gumi Mez. K1, hátul pedig Brigi V02 soft /ami rajta maradt tavaly a motoron…/) elől 2,1 bar hátul 1,5 bar, nem tudom megmelegíteni a pályán, a gumimelegítő sem segít. Nap végére végül ami jó lett elől 2,5 bar hátul pedig 1,75 bar. Ezt kb. 3 részletben fokozatosan emeltem etaponként mire „jó” lett érzésre a tapadás. A pálya hőmérséklete 24-26 fok volt max., a levegőé 18-20 fok között.
A futóműben elől túl nagy lett a rugó előfeszítés így azon 2 kört visszább kellett tekerni. A csillapítás rendben volt, de eléggé finomra/lágyra hangoltam (persze ez egy utcai ringatózós beállításhoz képest veseverő finomságú…) Hátul csak a rugóerőn volt feszítve télen, az jónak bizonyult, bár így a húzó csillapításon majd valószínűleg 2 klikket be kell tekerni, mert a jobbos irányban a hátsó egyenes előtti sikánban irányváltáskor alulcsillapítottnak éreztem a hátulját.
A nap folyamán 6 etapot mentem, ha jól emlékszem 15-20 kört egyszerre. Rengetegen voltak fent volt, hogy „összeért a kígyó” és elég nagy tempókülönbségek is kialakultak motoros és motoros között, viszont ezen a pályán mivel nem túl nagy a sebesség talán kisebb a tempókülönbség miatti incidens lehetősége (van idő korrigálni, ha figyel a rider…).
A nem túl optimális időjárás, valamint a csúszós pálya ellenére bal irányban 44,4-et, jobb irányban 44,6-ot sikerült pirítani az 1-1 olyan körben mikor nem kellett 3-4 motorost előzni. Folyamatos 45 elejéket tudtam menni a forgalomban is, illetve jó pár 44-es kört is.
Képet is raktam fel, amiért nagy köszönet VRUMM klikk -ek , mert rólam nehéz jó képet csinálni, meg egyébként sem vagyok „azaz úgy lelógok a motorról, hogy leér a fülem a kanyarban” motoros…