2021-es szezon

2021-es szezonom képekben(időrendben).

Voltak jó és kevésbé jó pillanatok, sajnos többször meg kellett állni idén is segíteni és segédkezni kellett egy súlyos életveszélyes sérültnél is. Szerencsére idén is sikerült balesetmentesen zárni a szezont bár egyszer-kétszer nem sokon múlt a dolog és főleg más hibáit kellett kivédeni.

Végre eljutottam a Hungaroringre is ahol nagyon jól teljesített a motor végíg az 5x20percen át határozott nyomáspontú volt a fék pedig kapaszkodtam bele rendesen. A menetstabilizázor az abs-el egyetemben észrevétlenűl tette a dolgát (na jó a TC ikon sürün villogott kanyarból kigyorsításnál) megfelelő guminyomás beállítása után laikusnak is szembetűnő volt milyen komoly futómü van a motor alatt. Az oda-vissza gyorsváltó már csak hab a tortán hihetetlen élmény egy ilyen motorral pályázni.

A Rosso4es gumit így 5x20perc Hungaroringgel, párszáz kilóméter utassal motorozással és 90%-ban egyedül utcán kanyarvadászattal sikerült a hátsó gumit 7000km alatt széltől-szélig slicre lekoptatni. Én csak ajánlani tudom megfelelő guminyomással pályán is megállja a helyét, az fix hogy nem a gumi hanem én voltam a szűk keresztmetszet. Hegyes profil, 5zóna, 3komponens, takonylágy szél, ezekböl adódóan egyenletes kopás teljes futófelületen (megfelelő használat mellett persze) szóval nem kérdés hogy tavasszal is vadiúj Rosso4 párossal kezdem a szezont.

Lehet csak nekem baszakszik de nem lehet lapozni a második oldalra mert azt írja nem elérhető viszont ha rámegyek egy képre végíg lehet lapozni mind a 100 képet.