eszgé 2020. május 10. 50

A felsőtárkányi baleset margójára

Tényleg nem volt jogsija? Volt kamera a motoron? Valóban csak 90-nel mentek? Minden kiderül Kerekes D. írásából:

Egy átlagos motorozós napnak indult... Hárman voltunk, és a srácok, akikkel aznap találkoztam, először mondták, hogy menjünk Felsőtárkány utáni határig meg vissza, jó az út, sok kanyarral. Mesélték, hogy nekik ez gyakori útszakasz, és majd bevárnak ha lemaradok. (650-es és 390-es motorokkal voltak, nehéz lett volna ezekkel tartani a tempót egy 250-essel - aki motorozik tudja...) Látszott rajtuk hogy nem először csinálják, nagyon jól kezelték a motorjaikat, szépen melegítették a gumikat. Tárkányban még megálltunk majd elindultunk a megyehatárig. A szakasz végén bevártak ahogy beszéltük aztán meg megindultunk vissza, megálltunk pihentünk, beszélgettünk kicsit. Mondták hogy gyerünk még egy kört, végig mentünk, bevártak megint és utána megindultunk vissza, haza. Szépen, 70-90 km/h sebességgel mentünk, kanyarok kanyarok után, én mentem leghátul...

Vettük a kanyarokat, majd egyszer csak a szemem sarkából láttam, hogy a középső motoros féklámpája villan, megcsúszik a hátsó kereke és egyenesen berepült a legalább 4 méteres völgybe. Minden egy pillanat alatt történt. Azonnal megálltam, mondogattam magamban, hogy Úristen ez nem történhet meg... annyira pörögtem hogy a motoromat is alig tudtam kitámasztani, olyan voltam mint aki még soha nem ült motoron. Tudtam, hogy nincs sok időm. Sisakom ledobtam, kerestem, hogy hova esett, de nem találtam, mert métereket repült... Nem haboztam, rohantam le a meredek parton, ahogy tudtam, miközben ordítottam a harmadik társuknak, hogy hívja a mentőket.

Térerő nem volt, így Ő kénytelen volt lejjebb gurulni hogy segítséget hívjon, egészen Tárkányig. Én maradtam ott egyedül, mire odaértem hozzá láttam hogy /..../ Semmit sem tudtam tenni, az esés pillanatában életét vesztette. Mértem a pulzusát, de egyszerűen akkora adrenalin volt bennem, hogy nem tudtam, hogy az enyémet érzem vagy az övét. Kidőlt fák közé érkezett, sisakját nem szabadott mozgatni... nem tudtam vele semmit tenni. 5-8 perc telt el...vagy ki tudja...időközben érkezett egy motorosmentő aki lejött, illetve egy pár arra járó is, hogy segítsen. (Ezúton is köszönöm azoknak akik hajlandóak voltak lejönni segíteni...). 4-en sikerült leemelnünk a kidőlt fákra zuhant társunkat, és így le tudtuk venni a sisakját, kiszabadítani a mellkasát. A mentős azonnal megállapította hogy koponya és nyaktörést szenvedett. Ha 10 másodperc alatt ott lett volna a mentő, akkor sem lett volna esély rajta segíteni...

Zsebeiben találtunk egy kulcsot nála, rajta egy törött kulcstartóval..."Never ride faster than your angel can fly (Soha ne vezess gyorsabban, mint ahogy az őrangyalod repül)". Zsebében megvoltak az iratai is, akkor láttam egy fényképet az édesanyjáról és barátnőjéről, majd kiderült hogy csak 22 (!) éves volt.

„Minden rendben?” Nem, nincsen...

Kb. 20perc telt el mire Egerből kiért a mentő, tűzoltó, rendőrség. Helyszíneltek, senki nem értette hogy hogy lehetett elrontani ezt a kanyart. Majd ők is megállapították, hogy nem mentünk 100 km/h fölött... Vártunk és vártunk, segítettem ahol tudtam, megtaláltam a kameráját is. A társa, aki 2-3 hónapja ismerte, csak ült az út szélén, nem tudta feldolgozni sem, hogy mi történt. Megköszönték a segítséget, majd hazaengedtek. Gondolkodtam hazafele, hogy felkeressem-e a családját vagy ne...majd arra jutottam, jobb ha a rendőrség értesíti őket. Üres tekintettel mentem haza, "folyamatosan a mi lett volna ha..." járt a fejemben. Hazaértem a motorral, leparkoltam, és azon járt az eszem, hogy Ő már soha nem érhet haza.

Mamám kérdezte, hogy "Minden rendben?" Mondtam neki hogy nem, nincs. Értetlenül nézett, én pedig beültem az autómba és eljöttem egy szó nélkül, nem tudtam hogy meséljek el egy ilyet bárkinek. Üres tekintettel mentem hazafelé az autóban. Hazaértem. Szüleim kérdezték: "Hazaértél?" Én igen...feleltem.

Aznap találkoztunk először... és utoljára.

Kerekes D.