Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Na nyavalyások az utóbbi két pecámról néhány fotó
régen megörököltem én is a fatertól egy ilyen S. sigmát
elég sok futott belőle mert abban az időben nem volt túl nagy a választék. Legendássan jó órsók voltak, az ilyen mpo-k után teljes felüdülés. Minimális karbantartással szinte elnyűhetetlen volt, majdnem tönkretehetetlen Nekem azért sikerült mert egyszer pakolásnál a vízparton kicsúszott a kezemből és ráesett egy kőre a dobjánál a tengely meg elgörbült Ki kellett volna csak centíroztatni, de akkor már magába szippantott a kapitalista valóság Akkor már legalább harminc orsó közül lehetett válogatni csillogóbnál csillogóbbakból jöttek a dam quicklyk, abu garciák, pennek, megszédítették az egyszerű horgászt Persze később a shimanók bedarálták a piac jelentős hányadát. Az elsőgenerációs baitrunnerből 20 millió felett adtak el az első megjelenéskor. Még nekem is van belőle néhány darab egyébként nem rossz orsók.
Az ilyen mpo orsokkal horgászott a fater is annó
Csak qrva idegesítő volt, hogy akkor is racsnizott amikor felfele tekertetted vele a zsinórt
Voltunk az élő Kőrösön kb.15 éve,egy öreg harcsa spillernél vendégségben.Ő használt lefürészelt végű Balaton üvegbotot a kuttyogatáskor.Az orsó fixre rábandázsolva a nyélre,meg cikszalaggal lebíztosítva,szép ződ sárgával.Persze Ő fogott harit mi meg lófaszt se,pedig egy ladikban űltünk.
kiskőrösön volt egy játékbolt, aztán ott lehetett érdeklődni
vásárolni meg pesten
a kunyizás megvolt nálunk is, még mindig megvan a kölcsönbe kapott törött spiccű üvegszálas botom, amivel törpeharcsáztunk
másra nem is igen volt jó azért maradt nálam vagy 25 évig.....
Amikor ln kezdtem vidéken csak a sportboltokban volt horgász motyó,a választék 2 fajta madzag,3-4 féle orsó,parafa testű úszok,botokban meg az Úttörő,Universal üvegbot volt a menő.Összeállt pár idősebb spori kimentek a Cselákokhoz ,és ott vásároltak be.Reex orsók,Tokoz botok,szines teknőc damilok.Gyerekként tőlük kunyeráltuk a horgokat.
A Shakespeare-re gondoltam. Nem a Silon damilra meg a HOKÉV-es meg MOM-os peremfutókra
nem 100% de mintha ez lenne a másik
amúgy akkoriban ezek kb aranyárban mentek
horgot se úgy lehetett ám kapni mint mostanság, sokszor pestre kellett menni vásárolni mert vidéken nem lehetett kapni semmit
nem egyszer fürdés volt a nádbaakadáskor mert nem pazaroltunk.......
ja-ja letapad oszt hiába van beállítva lóf@szt nem ér az egész!
De ezt a vétel előtt egy kis teszteléssel kilehet próbálni mert sokszor már rögtön megvan a hiba nem később jön ki.
evvel olyan 3 éve még pecáztam a dunán
teljesen jó a féke, messzire dobás kicsit macera, van egy kb korabeli nagy testvére is de hirtelen nem találom, annak már lent van a féke az a bőrlamellás(lehet ez is nem emlékszem)
ha a fék jó akkor hiba nincs, a mostani olcsóbb orsóknál sokszor nagyobb erő kell hogy meginduljon a dob mint utána a mozgatáshoz kell, aztán csodálkozik az ember hogy szakad a zsinór
1x vagy talán 2x láttam vagy fogtam életemben hasonlót.
Eléggé mosolyogtam és ámultam is, hogy tudtak régen ezekkel horgászni?
Mindenesetre tetszetős relikviák és vitrinbe vagy polcra való szemet csodálkoztató cuccok!
Én az egyszerűség híve vagyok horgászat terén.
Inkább kevesebb cucc de az rendes legyen és ne mondjon csődöt mikor kell és azt reális árból is meglehet csinálni.

Szar dolgokat csináltak minden korszakban és fognak is.
Lényeg, hogy kuss legyen, vízpart. A nap végén meg egy jó kis bogrács, szalonna sütés, grillezés, pia, pina oszt csőváz
ez pl a mai napig is megvan:
vagyis nekem ez volt, kb 3 év alatt olyan mértékben elkopott hogy használhatatlan lett, gyerekként elég nagy trauma volt, mivel csak öreganyám volt megértő a horgászat szempontjából, tőle kaptam minden felszerelést
pl a dvcs-re az engedélyt is sunyiba vettem meg, akkoriban csak 1 lap volt a gyerekjegy
nem?

Azért jó az orsód mert 30 éve még nem gyártottak szart!
Ha jó vízre jár az ember, ismeri,és jó módszert választ akkor akkor nem kell 100 ezreket beletolni a horgászatba.
http://www.youtube.com/watch?v...
Én is így pontyozok,igaz már a bambuszokat,nem használom.Egy ponty szezonban max másfél mázsa kukorica,meg egy kis bojli azt kész.A süllőzést meg a 20 éves cuccaimmal nyomom,és semmivel nem fogok kevesebbet mint az új holmikkal nyomulók.
amikor még jobban kentem a sportot vettem egy zsák etetőbojlit, elég olcsó volt kiszedtem pár marékkal ami szép kerek volt a többit meg beetettem aztán a szépekkel meg pecáztam, többnyire volt is hal
csak most sajna agyalás van a kígyóst ki akarják játszani magánkézbe nincs telepítés évek óta, bár a dvcs is egy foshalom lett
meg úgy kb minden víz a környékben
orsónál meg egyedül a fék a lényeg, nem kell 154 csapágy abba a kütyübe, pl a 30+ éves shakespeare orsóba bőrlamellás a fék olyan finoman lehet állítani hogy már szinte meseszerű
A horgászat mindíg is az üzletről szólt A bolond horgászt el lehet kábítani minden új kütyüvel, meg akár whisky ízesítésű bojlival
Én most redukáltam a kb. 20 féle bojlimat 4 fajta lesz és kész. A felszerelésért én is fizettem nem keveset, ugyan az én sátram nincs 4 kiló az talán a Colosseum ára bár újonnal az enyémért is elkérnek 170-et A tény az tény 10-e költségből is lehet horgászni és nagyhalat fogni. De az is igaz, hogy trabantal is eljutok a vízpartra, meg egy land cruiserrrel is
Feleslegesnek tartok kiadni akár 40 ezer ft-os is egy orsóért
Maximum ha óriás harcsákra utazok csak vagy kapitális dögökre nehéz terepen.
8-12 ezer ft-ért tökéletes orsókat lehet venni bárki bármit mond.
Nem csörlőként kell használni, hanem a bottal együtt.
Átlag 7köznapi horgászatra elég.
A többi marketing meg van pénzem ráköltöm.
De ez az én véleményem.
Van olyan ismerősöm aki így a bojli úgy a bojli meg 400 ezer ft a sátor, bottartó, fotel bot+orsó ja és 1 alkalom 20-25 ezer ft ha horgászik mert ennyit dobál be etetni meg kutyafasza milyen dipp, aroma, süllyedő, ízesítő, spray..blaa bllaa. Oszt az 1 meg 2 hektáros telepített tavakon fogdossa a 8-10 körüli pontyokat amúrokat.
Nincs ezzel gond ha ezt szereti, de van olyan is aki ugyan ezeket a halakat, sőt általában nagyobbakat megfogja 10 annyi összegű cuccokkal meg túlvariálás nélkül sima egyszerű felszereléssel.
Az árakról és a minőségről ennyit.
Ha van kereslet van kínálat lehet venni 200 ezer ft-ét is orsót meg 40 ezer ft-ért is fotelt de lehet venni töredékéért is és ugyan úgy teszi a dolgát.
A horgászat is lassan csak az üzletről szól és a meggazdagodásról.
Na most orsófronton nagyjából úgy áll a helyzet, hogy minden kínai vagy maláj A shimanók amelyek legendásan jó orsók(voltak) szintén ezen országokban készül. Néhány kivétel azért van ami még japán de annak az ára is ott vaN. kb. 180 ezer körül már pl. egy airpowert már meg is lehet venni. a big baitrunner (amit a bojlisok 90%-ban használnak már szintén nem japánban készül. Volt, hogy akcióban 45 ezerért vesztegették. Az én fox orsóim aminek a listaára 2008-ban 85 ezer volt már 40 körül kaphatóak és nem angliában gyártják hanem made in kína Egyébként egy rakás szar, de azért nem adom el, mert nem akarok vele senkit átbaszni Most már fox, shimano, spro stb. orsókhoz gariban nem javítják nincs hozzá alkatrész cserélik. Ha lejár róla a gari és utánna hibásodik meg akkor kuka, vagy egy ügyes kezű esztergályos Az ilyen euroholdokat inkább meg nem is minősíteném mert nem akkarok senkit megbántani, de futószalagon őgy özönlik le, hogy az dönti el milyen márka, hogy milyen felíratot sütnek bele, meg matricáznak rá, kb. 15 márka egyforma orsó és eldobhatós mint a borotva
én vétel után megtöltöttem mindet hőálló zsírral
5-6 évente meg takarítás
amikor még űztem az ipart nagyüzemileg akkor inkább a dam orsókat vettem, mert viszonylag olcsón jó minőséget produkáltak
de még mindig megvan és működőképes az első shakespeare orsóm is
majd ha nem tudom átemelni a lábam a motoron ismét elkezdek pecázni
Én kb 8 éve vettem egy Shimano nexave elsőfékes 40-s orsót a mai napig hibátlanul működik és az aztán van használva és rengeteget pergetve vele.
Akkor volt olyan 12 ezer kb.
olyanom sosem volt
amúgy 10-12 ezres kategóriában rengeteg jó orsó van, érdemes a netről rendelni, olcsóbb mint a boltokban
Szia! EuroHold orsóból származik. Pipifax! Köszönöm a jó tanácsot, de én szeretnék ilyen alkatrészt jó állapotban:) . Ha lenne ajánlatotok, szívesen "meghallgatom" .