Derbi mérföld km álkítás

Derbi Senda kilométer órája mérföldbe méri a sebességet! Hogyan lehet átállítani?
Márti74 2023. június 27.
Nem lehet "átállítani", ezek nem digitális, hanem mechanikus műszerek. Már nagyon régen szedtem szét, - és ha tévedek a hozzáértőbbek majd kijavítanak - de úgy működik, hogy az első kerékről egy szöghajtás egy bowdenen keresztül forgat egy mágnest, ami egy kis alumínium fazékban örvényáramot gerjeszt, ami elmozdítja a mutatót. Úgy kell elképzelned, mintha az egy kis dinamó lenne (valójában az is) ami a forgó mágnes révén feszültséget csinál, - minél gyorsabban pörög annál nagyobbat - az óra pedig egy feszmérő, aminek a skálájára nem milivoltokat írtak, hanem annak megfelelő sebességet jelentő számokat. Ez egy komplett egység, átállítani nem lehet, legfeljebb átjavítani. Egyébként sok olyan sebességmérő létezik, aminek két skálája van km/óra is és mérföld is.
Három lehetőséged van:
1. Kicserélni egy km/órát mutató kilométerórára.
2. A számlapot átskálázni, máshová tenni a számokat.
3. Egy erősebb mágnest tenni bele, hogy a helyes értéket mutassa.
Én az elsőt javaslom, mivel roncsolásmentesen a km órát szétszedni nem lehet, és meglehetősen nagy munka. Mondjuk a 3. megoldás lenne a legizgalmasabb, mert azzal még szerintem ezen a bolygón még nem próbálkozott senki, de a legbizonytalanabb is, úgyhogy én sem erőltetném...
Persze ha a tiéd digitális műszer, az más, akkor amit írtam csak a tudatlanságomból fakadt ...
Bocsánat, ha tiéd digitális, akkor sajnos nem sokat tudok segíteni. Elvileg a beállítás gomb kb. 3 másodpercig tartó nyomásával lehet a különböző funkciók beállítását elindítani, és addig léptetni, amíg a km/h felirat - helyesebben a mph felirat - villogni nem kezd. De gondolom ezt már jópárszor eljátszottad ...
Mi az az álkítás? 😐️
Nem tudom. Van ilyen magyar szó?
Köszönöm szépen a választ! Az első megoldás lesz!
Szia, át tudom állítani, ha érdekel írj privátban.