Korábban már több motoros világrekordról is részletesen beszámoltunk itt a SportMotoron, legutóbb éppen a Slovakia Ringen végrehajtott „könyökönfordulás” adott munkát a Guinness embereinek, de legalább ilyen érdekes volt az egykerekezés vagy a vízen motorozás újabb csúcskísérlete. Felsorolni is hosszú lenne, hogy hányan és milyen különös rekordok miatt ültek motorra az elmúlt években, de szerencsére nem is kell ezért végiglapozni a Guinness Rekordok Könyvét, ugyanis a MAD LAB YouTube-csatorna egy helyre összeszedte a legérdekesebbeket:

Jóllehet, vannak közöttük egészen nonszensz próbálkozások is, de a mutatványok többsége igazi embert – és technikát – próbáló feladat. Ráadásul feltűnnek a képkockákon a régmúlt legendás pilótái is, mint például Emilio Scotto, aki azzal került be a legjobbak közé, hogy több mint 700 ezer kilométert motorozott Hondájával földkörüli túráján.