Az elcsípett kémfotók és a "nem hivatalos pletykák" után eljött az idő, hogy a motorgyárak valóban leleplezzék idei modelljeiket, hiszen aki komolyan gondolta az új típus bevezetését, annak az őszi kiállításokon már kész motorral kell szerepelnie.

dl650

Úgy tűnik, hogy a nyári uborkaszezonban felröppent hírek közül csak az új DL650-es Suzuki érkezése, és a ZZR1400 -as Kawasaki modellfrissítése válik valóra, a többi, pletykaszinten említett újdonságot inkább a következő szezon derekára tartogatják a gyáriak.

gs1200

A BMW nyugdíjba küldi a több évtizedes múltra visszatekintő léghűtéses boxermotorját, és a 2012-es szezont már az új - egyes hírek szerint 1250 köbcentis -, folyadékhűtéses erőforrással kezdi meg. Az újdonságot először a piacvezető GS modellek kapják meg, majd várhatóan az R1200 R típusban is lecserélik a bevált, levegős blokkot.

daytona 675

A 2011-ben megújuló Triumph Daytona 675-ösről szóló hírek is hamisnak bizonyultak, hiszen a forradalmi változás helyett csak néhány simítást végeztek a modellen, ami teljesen érthető, hiszen már tavasz óta rebesgetik, hogy az angolok nagy dobásra készülnek a túramotorok és a túraendurók között, így valószínűleg ezek fejlesztésére összpontosítanak az idei szezonban.

triumph

Ráadásul a konkurencia munkája sem fenyegeti a Daytona sikereit, hiszen a hatszázas kategóriát uraló japán gyárak is 2012-re koncentrálnak, a hírek szerint jövő nyáron debütál a Yamaha és a Kawasaki újdonsága a kategóriában. A hangvillások egyébként épp a napokban jelentették be, hogy párhuzamosan halad az YZF-R6 és R1 modellek fejlesztése, vagyis nem elképzelhetetlen, hogy jövő ősszel rögtön két újdonsággal rukkolnak elő a motoros seregszemléken.

A Moto3 kategória bevezetésével valószínűleg a szériában gyártott, negyedliteres, négyütemű gépek piaca is fellendül, a Hondánál például a CBR250R erőforrása köré szeretnének egy supermoto jellegű motort építeni, amivel univerzális városi és ingázó motort kínálhatnának azok számára, akik a sportos forma kényelmetlenségei miatt mondtak nemet a kis CBR-re.