A New Era kifejezés rövidítéséből származó Nera, azaz Fekete névre hallgat a két társaság közösen készített, új motorkerékpárja, melyet a cégek szakemberei, név szerint Marco Mattia Cristofori és Maximilian Sedlak jegyeznek. Egyetlen apró „csalás”, hogy a hajtáslánc természetesen készen érkezett, vagyis az akksit és a villanymotort készen vásárolták a tervezők, de minden más, azaz a teljes felfüggesztés, a váz és az abroncs is nyomtatóban született.

Felejtsd el a guminyomást? Forradalmi részlet, hogy a Nera abroncsa homogén szerkezetű, tömör, azaz egy csapásra felszámolja a defekttel és helytelen guminyomással kapcsolatos gondokat

- A Nerában bemutathatjuk, milyen fantasztikus eredményeket értünk el, melyekkel már a műszaki kreativitás korlátait feszegetjük. Újszerű megoldás a 3D nyomtatott felni és a levegő nélküli abroncs, miként a hasonló technológiával előállított, mégis rendkívül kényelmes nyereg is szót érdemel - mesélte Daniel Büning, a Nowlab társalapítója és ügyvezető igazgatója. Sajnos a Nera műszaki adatait egyelőre homály fedi, csupán annyit tudtunk meg a cégtől, hogy egy kifejezetten kompakt masináról van szó, mely nem egészen 190 centi hosszú és 90 centi magas. Azt azért hozzátették, hogy motorjuk a BigRep nagyméretű, FDM 3D-s nyomtatóival készült, egyebek mellett PLA, Pro FLEX, valamint TPU-alapú rugalmas összetevők felhasználásával.