· 2021. január 9.

A Lambretta fordulatokban gazdag története

Pesciától Kremsig

Ferdinando Innocenti sikeres csőgyárosként vágott bele a mopedüzletbe a negyvenes évek végén, s Lambretta névre keresztelt apró kétkerekűi a világ kedvencei lettek. Bár a cég 1971-ben csődöt jelentett, a márka nimbusza mit sem csökkent az elmúlt évtizedekben. Nem véletlen, hogy az osztrák KSR Group 2017-ben feltámasztotta a jól csengő nevet, mellyel komoly tervei vannak.
Mielőtt még a talján motorgyártó históriájának minden részletét kibontanánk, bemutatjuk a Lambretta legnagyobb karriert befutott, nem mellesleg tuningmesterek által gyakran kezelésbe vett gépeit.

A Lambretta fordulatokban gazdag története

A kezdeti gömbölyded típusokat felváltó, filigránabb formatervű, sarkokkal és élekkel tagolt karosszériájú Li, SX, TV és GP modellekről van szó, közülük több is felbukkan a kultikussá vált, 1979-ben debütált Quadrophenia című brit filmdrámában. A híres zenész, Sting alakításáról is híressé vált alkotásban Lambrettákat hajt az egyik tinédzserbanda, azaz a Modok csapata, akik a forgatókönyv szerint az olasz gyártmányokkal keverednek különböző kalandokba.
{{articleGallery[28543].caption}}
Valószínűleg ez a mozi is hozzájárult a márka elterjedéséhez, és ahhoz, hogy a kétütemű, 150-es, 175-ös és 200-as gépek felpaprikázására rengeteg – elsősorban brit – cég szakosodott. Érdemes megtekinteni az alábbi videót, hiszen az abban megjelenő, negyedliteresre felhúzott, 37 lovassá erősített GP ékes példája annak, mit lehet kihozni egy hatvanas évekbeli olasz robiból:

A Lambretta amerikai gyökerei

Ugorjunk most vissza a kezdetekhez! Innocenti a második világháború után úgy gondolta, érdemes lenne valamilyen járgánnyal lökést adni a motorizáció fejlődésének. Tekintettel a világégés miatti gazdasági összeomlásra, olyan járműben gondolkodott, ami olcsón előállítható és tömegeknek teremtheti meg a közlekedés lehetőségét. Több mint hetven év távlatából talán furcsának tűnhet, hogy egy amerikai vas adta az ihletet, de ha megismerjük a történet részleteit, minden érthetővé válik. Innocenti az amerikai hadsereg által hátrahagyott Cushman robogóból merített ötletet, mely éppen olyan volt, mint amit maga is gyártani szeretett volna: két apró kerék, egyszerű, csövekből és lemezekből formált váz, a felcsapódó víztől és sártól védő lemezruha, primitív fék, centrifugálkuplung és pofonegyszerű, egyhengeres erőforrás jellemezte.
{{articleGallery[28552].caption}}
Természetesen saját ízlésének megfelelő külsőről és technikáról álmodott, ezért felkérte az ismert repülőgép-tervezőt, Corrado D’Ascaniót, hogy készítse el a vágyott kétkerekűt. Az együttműködés azonban nem tartott sokáig, mert hamar kiderült, hogy a két szakember elképzelései távol állnak egymástól, ezért – néhány prototípus elkészítését követően – külön utakon folytatták.

Csőgyártástól a robogókig
Ferdinando Innocenti Toszkánában, azon belül Pescia városban született 1891. szeptember 1-én, de tinédzseréveit már nem itt, hanem Grossetóban töltötte. Hamar rájött, hogy van érzéke az üzlethez: egy alkalommal a fillérekért megvett ócskavasat oly ügyesen cserélte el olajra, hogy több ezer lírát keresett.
{{articleGallery[28548].caption}}
Fiatal felnőttként sikerült kisebb vagyont összeszednie, abból pedig megvette apja kovácsműhelyét, ahol egyébként ő is inaskodott. Bár a húszas évek elején egy bankcsőd miatt minden fillérjét elveszítette, nem esett kétségbe, s két évvel később Rómába költözött, ahol a Dalmine által gyártott, varrat nélküli csövek értékesítésébe fogott - olyannyira felfutott az üzlet, hogy 1926-ban saját műhelyt létesített ezek feldolgozására.
A tehetséges üzletember 1931-ben Milánóba tette át székhelyét és 1933-ban megalkotta saját elgondolásai alapján kifejlesztett termékét, az Innocenti csőszerkezetet. A jövőbe mutató megoldás hatalmas karriert futott be, s fokozatosan átvette az építkezéseken a bizonytalan fa állványzatok szerepét.
{{articleGallery[28546].caption}}
A vállalat a világháborúban a hadiipar kiszolgálója lett, jóllehet, a harcok végére szinte teljesen megsemmisült a gyár. Innocentit ez sem rendítette meg, ismét talpra állt, és elindulhatott a robogók gyártása. Sajnos a Lambretta – az autóipar töretlen fejlődése miatt – a hatvanas évek végétől már csak vegetált Európában, és még egykori partnere, a British Leyland Motor Corporation sem tudta megmenteni a csődtől. Még szerencse, hogy az indiai kormány mentőövet dobott, s a gyártósorokat 1972 végén az észak-indiai Lucknowba költöztették, ahol 1997-ig folyt a többnyire a régi alapokra felhúzott két- és háromkerekű járgányok összeszerelése.
{{articleGallery[28563].caption}}
Végül egy másik repülős szakember, Pierluigi Torre vette kézbe a tervezést, s a Cushmanra emlékeztető, csővázas A típus azonnal elnyerte a cégtulajdonos tetszését, s 1947-ben elkezdődhetett a gyártás. Maga a Lambretta név egyébként a Lambrate folyóból származtatható, ugyanis annak a partján húzták fel a motorok készítéséhez nélkülözhetetlen üzemegységet.
{{articleGallery[28549].caption}}
Ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy D’Ascanio az önhordó (monocoque) karosszériás robogó ötletével bekopogtatott Enrico Piaggióhoz, aki látott fantáziát az új szemlélettel megtervezett kétkerekűben – ez lett aztán a Vespa. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy a Lambretta vagy a Vespa kerül ki győztesen a vevőkért folytatott csatából, azonban néhány évtizeddel később egyértelművé vált, hogy Piaggio jár jó úton.

Vespa vagy Lambretta, ez itt a kérdés...

Bár a Lambretta első típusa, a Model A számos hasonlóságot mutatott a Cushmannal, a préselt acéllemezekkel összállított csővázas modell sok tekintetben felülmúlta tengerentúli riválisát, mivel normális rugózással büszkélkedhetett, 123 köbcentis kétüteműjét pedig háromfokozatú sebességváltóval társították, így elérhette a 65 km/órás végsebességet. Hét évvel a bemutatót követően kigördült a gyár kapuin a Derivata, a D és az LD 150 típus. A letisztult vonalvezetésű, alumíniumkormánnyal és jellegzetes szellőzőrácsokkal büszkélkedő járgányok jó fogadtatásra találtak, nem véletlen, hogy bizonyos formajegyeik a későbbi típusokon is felbukkantak. Túl azon, hogy innentől kezdve sorra jöttek az újabb és újabb kétkerekű sorozatok, Innocenti néhány különlegességgel is észrevetette magát.
{{articleGallery[28550].caption}}
Előhozakodott például egy összecsukható lakókocsival, s egy olyan sátorral, amit a robogó köré húzhatott fel az ember. Mi több, 1949-ben piacra dobta az elöl kettő, hátul egykerekű FB áruszállítót, majd három évre rá ennek fordított elrendezésű, ezáltal jobban vezethető variációját. A kiskereskedők örömére 1957-ben felbukkant a színen a szintén háromkerekű, zárt fülkés Lambro, mely nagyban megkönnyítette az olasz termelők és kisvállakozók életét.

Új korszak küszöbén: a KSR Group menti meg a Lambrettát

Az osztrák KSR Group többször is együttműködésbe kezdett a Lambretta jogait birtokló indiai és angol cégekkel, ám a közös munka nem hozott eredményt.
{{articleGallery[28544].caption}}
Végül 2017-ben úgy döntött a cégóriás vezetése, hogy egyedül vág bele a tradicionális márkanév felélesztésébe, s megvette a Lambrettával kapcsolatos valamennyi jogot. Mindemellett megszervezte a távol-keleti gyártást, s mérnökeik saját erőből terveztek egy vadonatúj, de a márka legszebb korszakát idéző modellt. A V-Special sorozat ötvenes, negyedliteres és 170 cm3-es erőforrással mutatkozott be, s immáron Magyarországon is elérhető az összes stílusos kiegészítővel együtt.