Lehet azon vitatkozni, hogy hol húzódik a határ a formabontóan különleges és a ronda között. Mi sem vállalkoznánk az ősi dilemma feloldására, sőt beérjük annyival, hogy elétek tárunk tíz olyan motorkerékpárt, amelyek a közmegegyezés alapján a legcsúnyábbak közé tartoznak. Nos, lássuk (vagy inkább ne lássuk?) őket!

1. Ducati Multistrada 1000 DS

Elnézve a mostani Multistradát, nagyon nehéz elhinni, hogy ez a meglehetősen előnytelen külsejű gép volt az őse. Értjük, persze, hogy a gépészetet meg kell mutatni – és tényleg nincs is mit szégyellni a 992 köbcentis, V2-es erőforráson –, de ez a pőreség valahogy nincs összhangban a túl hangsúlyos fejidommal, amely bántóan fejnehézzé teszi az összhatást. Nem sikerült túl jól a fényszóró sem, amely azért elég meghatározó módon befolyásolja a motor fellépését.

a-legcsunyabb-motorok
Húsz év is kevés volt megszokni... Éppen két évtizede, 2002 őszén leplezték le az első Multistradát

Ott van továbbá a már látványra sem túl bizalomgerjesztő ülés, amely a vásárlók szerint olyan is, mint amilyennek kinéz: borzasztó kényelmetlen. Hiába, már csak ilyenek voltak azok a ’80-as évek, mondhatnánk. Azonban ez a mentség is kilőve: amit itt látunk, még nincs húszéves – 2003-ból származik. Külön megbocsáthatatlan, hogy ez az egész az ipari formatervezés őshazájában, Itáliában született.

 2. Harley-Davidson Topper

Ha a Topper láttán valakinek az NDK-s, levehető ajtós turmixgép jut először az eszébe, ne szégyellje. Egyszerűen nincs rá épeszű magyarázat, hogy a Harley-Davidson egyáltalán milyen megfontolásból lépett be a robogók piacára, de ha már belépett, akkor miért ezzel és így:

a-legcsunyabb-motorok
Nehéz értelmezni és megbocsátani is – ez a Harley-Davidson Topper

Az üvegszálas műanyag idomozás olyan, mintha valami sufniban hozták volna össze, és sajnos a műszaki tartalom se sokkal különb. Már 1960-ban, a modell megjelenésekor is röhejes volt, hogy a 164 köbcentis, egyhengeres, kétütemű (!) motort úgy kellett berántani, mint a fűnyírót. Nem egy atombiztos megoldás, ráadásul a sikertelen berántások között tanácsos volt várni, mert a különben a gyertya bekoszolódott. A tervezésbeli hiányosságok miatt a fokozatmentes váltóhoz is könnyen utat talált a mocsok, ami mozgásképtelenné tette a járművet. Persze ez semmi nem volt ahhoz képest, ha besült a motor, mivel a létfontosságú hűtőventilátor valamiért lemaradt róla. Apró módosításokkal azért meglepően sokáig, 1965-ig szerepelt a kínálatban a nehezen indokolható Topper.

3. Amazonas 1600

Brazíliának az a régi törekvése, hogy a pánamerikai térségben kidugja a fejét az USA hóna alól, mára nagyjából meg is valósult. A 70’-es években azonban még nem teljesen ez volt a helyzet, ami a motorizáción is meglátszott – a brazil rendőrök például addigra eléggé leharcolttá és megbízhatatlanná vált Harley-Davidsonokon üldözték a nagyon is jó egészségnek örvendő bűnt. Újak beszerzésére viszont nem volt lehetőség, mert a kormány, biztosítandó az ország függetlenedését és támogatandó a hazai járműgyártást, szigorú importvámokat vezetett be. Saját motorkerékpár-gyártó híján, Manausban megalapították az Amazonas Motocicletas Especiais Ltda. nevű vállalatot, amely viharos gyorsasággal, 1977-ben kihozta első modelljét, az 1600-at.

a-legcsunyabb-motorok
Jaj annak, akit ezzel üldöztek a zsaruk... Vagy mégsem?

Nem lévén túl sok idő és pénz a fejlesztésre, az országban (is) gyártott VW Bogár 1600-as, pontosabban 1584 köbcentis, négyhengeres, léghűtéses boxerére bízták a pehelysúlyúnak éppenséggel nem mondható, 335 kilós monstrum mozgatását. A váltó ugyancsak a VW-ből került át, szerencsére hiánytalanul, mert így hátrameneti fokozat is volt. Mindezt természetesen nem könnyű feladat a motor vázára úgy felszerelni, hogy harmonikus legyen az összkép. Nem is az, mert a tanktól lefelé eléggé érezni, hogy valami nem stimmel. Csúnya? Lehet, de a lényeg, hogy Brazíliában mégis nagy kultusz övezi az egészen sokáig, 1989-ig gyártott masztodont.

4. Victory Vision

Van, aki szerint az 1999-ben, az Iowa állambeli Spirit Lake-ben alapított gyártó 2010-ben bemutatott modellje úgy néz ki, mint egy, a hossztengelye mentén félbefűrészelt ’57-es Chevrolet. Nem dicséretnek szánták azt sem, hogy a Visiont a tanár mondókájába beleunt, a jövő motorkerékpárján elábrándozó diák is rajzolhatta volna. Van ebben is valami, hiszen a gép inkább látszik valamiféle művészi kinyilatkoztatásnak, semmint valós közlekedésre szánt eszköznek:

a-legcsunyabb-motorok
Ha nem akarjuk „lecsúnyázni”, mondjuk azt, hogy szokatlan – az garantáltan igaz a Visionre... 

Eleve az igencsak terebélyes motor kb. kétharmada a vezető előtt van. Tekintélyt parancsoló dolog, nem vitás, de ezért a kormányt szokatlanul hátra kellett hajlítani, másrészt az ülőfelület se igazán fejedelmi méretű. Ezzel együtt a furán vágott kipufogók még akár tetszhetnek is a motorosoknak. Akárcsak a fejidom és a lámpa, feltéve, hogy az illető rajong a Föld meghódítására törő idegenekért, mert e részletekről ezek jutnak az ember eszébe. Amin viszont aligha vitatkozik bárki, az az, hogy a Polaristól származó, 1740 köbcentis, V4-es, 92 lóerős, 148 Nm nyomatékú motor nemcsak hajtóműként, hanem dizájnelemként is remek. 

5. Ducati 750 Paso

A szándék vitán felül nemes volt: a Ducati is szeretett volna méltó emléket állítani az 1973-ban, a monzai Olasz Nagydíjon elhunyt legendás motorversenyzőnek, Massimo Pasolininek. Távolról sem csak afféle kötelező, píárízű húzásról van szó, elvégre a Pasót korszakhatárnak szánták, hiszen a műszaki tartalom öntudatos közszemlére tételéből a másik végletbe, a teljes, szinte mindent eltakaró idomozásra váltottak. De nem ám csak úgy, hiszen a tervezést az úgyszintén legendás, később az MV Agustánál fényes karriert befutott Massimo Tamburinire bízták. A joggal a motortervezés Michelangelójának nevezett mester pedig a ’80-as évek derekán úgy vélte, hogy a motorkerékpár-dizájn jövőjét az aerodinamikai optimalizáció határozza majd meg. Valamennyire talán igaza is lett, de azért az 1986-ban színre lépett Pasónál kissé elvetette a sulykot:

a-legcsunyabb-motorok
Az úgynevezett „burkolt sportmotor...” 

Nem mintha vállalhatatlanul csúnya lenne a motor, de valahogy nem ment át az üzenet a vásárlók felé. Ők boldogok lettek volna jóval kevésbé futurisztikus külsővel, valamint egy megbízhatóbb erőforrással és elektronikával, merthogy a géppel jócskán akadtak ilyesfajta problémák. Nem tett túl jót a Paso presztízsének az sem, hogy a külső által ígért dinamizmus nem igazán valósult meg a gyakorlatban, így a modell gyorsan eltűnt a süllyesztőben.

Ez volt hát az első ötös, a következő részben pedig még mélyebbre ásunk – jönnek a véleményes „szépségek”, azaz a motorok, melyen olyan csúnyák, hogy az már szép... Tartsatok velünk a folytatásban is!