Sokan betonkemény, száraz, poros pályára számítottak, de voltak, akik az esőért imádkoztak a verseny előtt, s utóbbiaknak be is jött a számítása, hiszen a megmérettetés előtti napon az égiek alaposan fellocsolták a pályát. Igazi sártengerré vált a poros pálya, de ennek ellenére is szép számú mezőny gyűlt össze. Nagyon jó érzés volt látni, hogy az utánpótlás itt sem maradt távol, hiszen az Ifi 50/65 kategóriában közel húsz lelkes srác állt a rajtrácsra, míg az Ifi 85-ös kategóriában 16-an küzdöttek meg egymással.

acs-enduro-2019-21594

A korai kezdetre való tekintettel az Ifi 50/65 kategóriában versengő kissrácoknak igazi kihívás volt a pálya, masszív sárdagonya fogadta őket, ahol még nem voltak kialakulva ideális nyomok, illetve az ugratók valódi siratókká váltak. A lelkes apukák és segítők szintén küzdöttek, hogy a kismotorokat a csúcsra juttassák a fiatal pilótákkal a nyeregben. Az ötvenes kategóriában ifj. Vágó Norbert nyert, míg a 65 cm3-es mezőnyben a mindkét futamot megnyerő 109-es rajtszámú Németh Bálint vihette haza az elsőnek járó díjat.

acs-enduro-2019-21597

Az ifisták mezőnyét gyarapították a harmadosztályú futamban résztvevő versenyzők is, ahol 100-an sorakoztak fel, nem mindennapi abszolút végeredménnyel zárva a futamot, ahol két generáció követte egymást. Az egyórás futamot nyerő Liszka Rolit a hibátlan rajtot produkáló Técsy László követte, majd a fiatalok után a rutinos, szívós - szuperveterán kategóriában - induló Buchvald János ért fel a dobogó harmadik fokára. Őt követte a szintén szuperveterán Pálinkás Zdenko, aki már régóta hozzánk jár Szlovákiából versenyezni. Példaértékű versenyzéssel diadalmaskodott az idősebb generáció a sok-sok fiatal előtt, az abszolút 10-ben zárt többek között az idősebbik Wimmer Sándor is. Ez is mutatja, hogy az évek alatt megszerzett rutin néha többet ér, mint a fiatalság lendülete és ambíciója, főleg ilyen sajátos körülmények között.

acs-enduro-2019-21598

A kétórás futamban a résztvevők száma kissé elmaradt a megszokotthoz képest, de az 56 rajthoz álló sem kevés, főleg a komoly csatákat szem előtt tartva, amit az élmezőny produkált. Németh Kori hiányában Szőke Márk diadalmaskodott látványos és pontos motorozásával, mégpedig a tavalyi bajnok Firtosvári Gábor előtt. Az abszolút sorrendben a dobogó legalsó fokára pedig Déczi Balu állhatott, akinek rendkívül kalandosra sikerült a cél előtti hidas résznél a féktáv.

acs-enduro-2019-21600

„Remekül sikerült a Futamom rajtja, és az élmezőnnyel haladtam az első pár körben. Azonban a harmadik körben, a mély homokos feljárónál jártam, majd ez után volt egy kis szintkülönbség amit krosszos múltamra tekintve egy leugrónak használtam. Előző körökben tök jól ment, sőt most sem itt volt a hiba. Itt az endurocrossban majdnem mindenki használ úgynevezett kővédőt, amit a fék és kuplungkar elé tesznek fel, hogy a fák, gallyak ne verjék szét a pilóta kezét.

acs-enduro-2019-21606

Nekem ezzel régebben is voltak olyan gondjaim, hogy mikor fékezni kellett olyankor nem a fékkarra nyúltam rá, hanem a kővédő műanyagba markoltam bele. Ez sajnos most is így történt: leugrást követően gyorsítottam még egyet és persze nem a fékkart használtam lassításra, hanem azt a kővédő műanyagot próbáltam húzni. Sajna a motor ettől nem lassult, csak annyira, amennyire a hátsó fékkel meg tudtam fogni, majd következett ez az ominózus híd.

acs-enduro-2019-21611

Felhajtottam rá, mégpedig kicsivel nagyobb lendülettel, mint ahogyan azon át tudtam menni. Sajnos nem sikerült ezt kimozogni és viszonylag nagy lendülettel elkaptam a korlát sarkát. Ez kimozdított az egyensúlyomból, és beestem a híd mögött fekvő füves, fás területre, de szerencsére nem estem neki fának. Esés után volt egy kis oxigénhiányos állapot, nehezen kaptam levegőt. Gyorsan kimozogtam és tudtam folytatni a versenyt, s az esés dacára megnyertem az első osztályú E3 kategóriát.” - mesélte Balázs.

acs-enduro-2019-21613

Nem maradt következmény nélküli a baleset: átszabták a pályát, és egy elvezető szakasszal kiegészítve lassították a forgalmat, illetve izgalmassá tették a pálya cél előtti részét - sokan elgondolkodtak azon, hogy mi is történt valójában és merre van az előre, szóval voltak csodálkozó tekintetek a bejárás során.

acs-enduro-2019-21622

Sajnos a technika ördöge is szolgálatban volt ezen a hétvégén, ugyanis az első osztályban hibátlan rajtot produkáló, majd a rajt utáni egyenesben elsők között forduló Ábrahám Márk - kuplung probléma miatt - hirtelen lelassult, sorra előzték az élmezőny tagjai, s csak a pontszerzésért küzdhetett.

acs-enduro-2019-21633

A pálya hátsó szakaszán sem maradtak a nézők látvány és izgalmak nélkül, mert a szervezők idén se hagyták ki a pálya legnehezebb részét, amely egy hosszú, nyomvályús és porhanyós siratófal volt. A versenyzők szerencséjére az elakadt pilótákat sok-sok segítő húzta-vonta, hogy feljussanak, illetve ne legyenek útban a mögöttük érkezőknek. Szatyina Gábor rendhagyó módon oldotta meg a dolgot - motorja egy szál magában ért fel a hegytetőre, ő pedig hegymászókat megszégyenítő lendülettel mászott fel utána. A fenti apróságokat leszámítva a verseny lebonyolítása gond nélkül ment és balesetmentes hétvégét zárva túl vagyunk a bajnokság második fordulóján, melynek részletes eredményeit a ChronoMoto oldalán olvashatjátok.

acs-enduro-2019-21636

A nap végén a nézők és a pilóták is boldogan hagyhatták el a helyszínt, s alig várják már a következő összecsapást, mely május 25-én Pécsen lesz, ahová négy év kihagyás után tér vissza az endurókrossz-mezőny - számolt be a versenyről Brenner Ádám.