Viszonylag ritka, hogy hótakaró borítaná az utakat, legalábbis a városokban, így aztán decembertől márciusig is járhatunk motorral, ha nem szeretnénk a dugóban rostokolni. Persze fel kell készülni a tél kihívásaira, beleértve a motor felkészítését és a hideg ellen védő holmik beszerzését is.

adves-moto-teli-motorozas-kellekei
A kézzsák segít, hogy ne merevedjenek meg az ujjaid, és hidegben is gyorsan, pontosan fékezhess, illetve kuplungolj. A téli felszerelés tehát nemcsak kényelmi, hanem biztonsági okokból is javasolt, hiszen átfagyott végtagokkal nőhet a reakcióidő, illetve fordítva is igaz: ha nem fázol, gyorsabban reagálsz a közlekedési helyzetekre

A tisztán elektromos NIU robogók forgalmazója is úgy tapasztalta, hogy számos ügyfele télen is aktívan motorozik, ezért többféle hasznos felszerelést kínál vevőinek, amivel kellemesebbek – egyszersmind biztonságosabbak – a hidegben megtett kilométerek.

Ilyen például a feltűnő, sárga betétekkel megspékelt Difi Norfolk esőruha, az XL-es Givi motortakaró ponyva, valamint a praktikus kézzsák, amiben akár nyári kesztyűt viselve is motorozhatsz a decemberi napokon. Szintén az olasz Givi gyárából érkezett ez a nyakmelegítő, ami meggátolja, hogy a huzat bejusson a sisak vagy a dzseki alá, egyben segít megelőzni, hogy fájó torokkal szállj le este a motorról. Ráadásul az árak kicsit sem sem túlzóak: a nyakat és a fejet is melegítő, zárt maszk például mindössze ezer forintba kerül.

adves-moto-teli-motorozas-kellekei
Mivel ma már nagymotorokra is kapható kifejezetten téli anyagkeverékű és mintázatú abroncs, akár hóban, latyakban is motorozhatsz és aszfalton sem kell attól tartanod, hogy a hideg miatt váratlanul tapadást veszít a kerék 

A teljes kínálat persze sokkal több termékből áll, szóval ha beújítanál néhány megfizethető, hasznos téli kiegészítőt, itt találsz a további praktikus motoros felszereléseket.