Igor Akrapovič még a hetvenes évek elején kötött barátságot a pályákkal és a versenyzéssel, aktív pilótaként számos trófeát begyűjtött saját fejlesztésű motorjaival. Az évtizednyi száguldás végén szögre akasztotta a sisakot, és úgy döntött, innentől korábbi vetélytársait segíti majd mérnöki tudásával és tapasztalataival.

Folyamatos fejlődés

Kezdetben féltucat dolgozóval egy szűk kis telephelyen fogott munkához, s mivel nem volt éppen erős anyagi háttere, csupán egészen apró lépésekkel haladt a kitűzött cél felé. A német Superbike bajnokság legerősebb csapatainál kilincselt, majd a Kawasaki Deutschland partnereként egyre többen figyeltek fel a különös precizitással készített kipufogórendszerekre. Ennek eredményeként 1997-ben már együtt pezsgőzhetett Akira Yanagawával, aki megszerezte az első vb-futamgyőzelmet az Akrapovič kipufogóval felszerelt motorral.

akrapovic-100-7425
A friss világbajnok személyesen is ellátogatott a mesterhez, aki évtizedek óta a legnagyobb versenyistállók beszállítója

Innentől nem volt megállás, az Aprilia, a Kawasaki és a Honda is bejelentkezett nála, hogy lecserélje korábbi beszállítóját, s az apró manufaktúra hozta is az eredményeket. Sorra jöttek a közösen elért bajnoki címek, 2015 utolsó napjainkban pedig már századik trófeáját ünnepelhette az azóta két hatalmas gyártó- és fejlesztőüzemmel rendelkező Akrapovič cég. Közleményükben büszkén jelentették be, hogy a jubileum alkalmából a GP világbajnoka személyesen is ellátogatott a gyárba, hogy megismerje, milyen speciális eljárással is készülnek az autó- és motorsport legfejlettebb kipufogói.