Nagy kockázat számítógépes játékkal kiváltani az elmaradt összecsapásokat, elvégre a nézők egy részét teljesen hidegen hagyja a Playstation és az Xbox, ráadásul az aktív pilótákat sem könnyű rávenni, hogy részt vegyenek egy ilyen viadalon. Nem véletlen, hogy Rossi is távol maradt, holott pár napja még tényként közölték a Dorna emberei, hogy a Doctor is ott lesz a virtuális rajtrácson.

Főleg Vinales és Rins összpontosítása volt látványos, utóbbi kis híján lerúgta a kamerát, úgy dőlt a fotelben az elmért féktáv végén. Eközben egymást heccelték a srácok, beszóltak a neccesebb előzések után, míg a végtelen laza Espargaro barátnője nemes egyszerűséggel besétált a képbe...

Talán az volt a legérdekesebb, hogy a pilóták pont úgy viselkedtek a játékban, mint a valódi versenyeken. A bohém Quartararo most is edzéselső lett, mint oly sokszor tavaly, majd annyiszor járt a sóderágyban, hogy az egész futam egy folyamatos felzárkózás és küzdelem lett számára. Szép eredmény, hogy ennek dacára végül negyedikként futott be, sőt övé lett a legjobb kör is. A futamot egyébként az ifjabbik Marquez, Alex nyerte, aki inkább megbízhatóságával, mintsem tempójával tűnt ki a tömegből, ugyanis a mögötte sorakozó hármas rendre jobb köridőket futott, ám többet is hibázott a 10 + 5 perces edzés, illetve verseny során. Az élete első „királykategóriás összecsapását” megnyerő Alex mögött Francesco Bagnaia és Maverick Viñales végzett, míg Quartararo, Marc Marquez és Alex Rins osztozott a dobogón túli helyezéseken.