Dániában másképpen kezelik a motorsport rendezvényeket, mint a világ egyéb tájain, náluk ugyanis nem különül el annyira a kettő és négykerekűek rajongótábora. Természetesen itt is vannak autó- és motorrajongók, de a kétkerekűek szerelmesei éppúgy kíváncsiak az autósok bemutatóira és a tractor-pulling összecsapásokra, mint az autósok a krosszversenyre vagy a gyorsulásira. A rendezvény szervezői tisztában vannak ezzel, így tulajdonképpen nekik köszönhetően alakult ki ez a felállás.

Mint a búcsúban...

Őrületes buli, fergeteges programok - az egynapos rendezvényen szinte nem is tud úgy végigmenni az ember, hogy mindent megnézzen. Talán a legkisebbek profitálhatnak a legtöbbet, hiszen kis túlzással egyetlen nap alatt megismerhetik az összes műfajt, szakágat, stílust, no meg az igazán elborult arcokat. Ezután már nem kell nekik a segítség – másnap már magabiztosan választják ki a játékboltban, hogy műanyag motort vagy kistraktort szeretnének apró lábukkal hajtani.

allingabro-motor-show-2015-5749
A Ford T-modell újkori reinkarnációja kicsit combosabb lett a maga 1200 lóerejével. A szétrohadt kaszni teteje alá viszont befért a kezünk, csoda, hogy nem repült széjjel mikor 7 másodperc alatt futotta a 201 métert

Allingabro egy kisváros Közép-Dániában, a tengertől nagyjából negyven kilométerre. Saját motoros klubjuk van, ahol kőkemény, épített Harleykon motoroznak a szakállas bikerek. A klubnak saját customműhelye van, ahonnan országszerte elismert épített motorok gördülnek ki. Ők szervezik Dánia legrangosabb „multifunkciós” motorsport rendezvényét, mégpedig a település szélén. Olyannyira a szélén, hogy az utolsó utcában kiépült ipari parkot minden évben az utolsó négyzetcentiig belakja a fesztivál. A lakók elismerő pillantásokkal nézik az érkező különleges járműveket és büszkeséggel tölti el szívüket, hogy ezek a kiváló sportolók bizony megint az ő városkájukba jönnek vissza, immáron 12. alkalommal. A dzsembori sikerét jól mutatja, hogy ilyenkor mind egy szálig megtelnek a környékbeli hotelek, motelek, kempingek és egyéb vendéglátóhelyek, minden jó előre le kell foglalni...

allingabro-motor-show-2015-5752
Dániában nincs zéró tolerancia! A beépített sörtartó funkcióját értjük, a menetszélben a pilóta arcát csapkodó „sörnyitóláncét” már annyira nem...

A szervezők elvetemültségére jellemző, hogy Vlagyimir Putyint írásban kérték fel, hogy szponzorálja a rendezvényt egy tengeralattjáró ideküldésével. Kérésüket azzal indokolták az orosz elnöknek, hogy a rendezvényük földön és levegőben már szinte minden motoros járművet megmutatott a közönségnek, de vízen még van mit fejlődniük. Ennek ellenére sajnos hadihajó nem volt a rendezvényen, de tankot láthattak a nézők. Mikor a 8-10 ezer lóerős traktorok megrengették a földet a nézők lába alatt, már kevesen gondolták, hogy akad még ezután is látnivaló. Ekkor nagy készülődés közepette megjelent egy harckocsi a rajtnál.

allingabro-motor-show-2015-5767
A Leopárd tank fedélzetén három szabadnapos katona teljesített „szolgálatot”. Beszélgetés közben észre sem vették, hogy elhúzták a legnehezebb súlyt és majdnem a full-pull tábla utáni irodaépületben landoltak

A súlygépre a darusok nagy elánnal pakolták fel a még összes elérhető súlyt és háromfős személyzettel elindult a ledugózott ágyúcsövű Leopárd II. Alapjáraton, mindenféle erőlködés nélkül haladt végig a 100 méteres pályán a leterhelt lánctalpas, komótosan gurulva el a full-pull tábla mellett. A nézők először csendben, tátott szájjal figyelték az eseményt, majd a végén üdvrivalgásban törtek ki, lenyűgözve a katonai technika erejétől.

Ki a gyorsabb?

A kisváros főutcáján kialakított pályáján az idő ellen versenyeztek a motorosok. Egymás melletti párbajra nem kerülhetett sor, mert túl szűk volt a hely, de ez nem szegte senki kedvét, rengeteg álltak rajthoz. Robogós, street, super gas, super competition, Harley és épített kategóriában egyaránt összemérték egymás és motorjaik erejét a versenyzők, s bizony egy percre sem unatkoztunk. Dánia legerősebb dragjai jöttek el, csak turbós Hayabusából legalább négy versenyzett…

allingabro-motor-show-2015-5748
A turbós Hayabusa divatos arrafelé. Viszont szlalomversenyen zavaró lenne a folyton leérő légszűrő és kipufogócső

A dán bajnokság legjobbjai jelentek meg, akik Allingabrót, mint házi versenyt látogatják. Itt van idejük dumálgatni kicsit, no meg kísérletezni a beállításokkal, elvégre az a legfőbb céljuk , hogy a motor tökéletesen működjön az augusztusban megrendezett Európa Bajnokság mosteni futamán, Dánia legnagyobb dragbike versenyén. Bárhogy is, a főutcát felkenték ragaccsal a verseny előtt, és ötszázfős, mobil lelátót is helyeztek mellé. Náluk nem a szalmabála ad biztonságot a pálya szélén, hanem vízzel megtöltött, ezerliteres műanyag elemek óvják a nézőket és a pilótákat.

allingabro-motor-show-2015-5750
Finn Asserbo Yamaha Puma fantázianevű, 1000 lóerős, top-fuel dragsterje csak Allingabróban volt látható idén. Sajnos személyes okokból idén nem indul az EB-n

A super gas futam legeredményesebb külföldi indulója, a turbós Hayabusával versenyző, német Mario Kasner nem tudta megtörni a dánok egyeduralmát a dobogón, 6,171 másodperccel futotta a nyolcad mérföldet, ami csak az ötödik helyre volt elegendő. Kategóriáját a dán Thobias Stage nyerte, fergeteges 5,852 másodperces idővel. Rá úgy látszik más fizika volt érvényes, mint a többiekre, elmondása szerint ugyanis csak 1,2 bar-os turbótöltéssel ment és kettesig váltotta fel ezres gixerjét a 201 méteren. Persze meglehet, hogy az északi országok lakói a hűvösebb, párásabb időben jobban működő beállításokat találtak el nagyobb rutinnal…

Füst minden mennyiségbenA fesztivál autósportrészlege is nagyon komoly volt, a driftpályán egész nap ment a gumiradírozás, 500 lóerő alatt nem nagyon jelent meg autó. Talán Becman hot rodja volt a leggyengébb a maga 150 lóerejével, de ő bátorsággal pótolta az erőhátrányt, mikor - legnagyobb megdöbbenésére - a show után beinvitálták párbajra a sok száz lóerős turbós drift-szörnyetegek ellen. A kis hot rod megállta a helyét, Becman pedig megvédte hazánk becsületét. A roncsderbipályán napjainkban is futó átlagautók vártak a teljes megsemmisülésre. Kombi G Astra, Golf III., Mazda Xedos 6 és egyéb modellek hűtőiből ömlött a gőz, mielőtt a győztesen kikerült versenyző szétcsapta az utolsó előtti orrészét.

allingabro-motor-show-2015-5746
A Destruction Derbyt Dániában nem PC-n játsszák. A széttört autók pilótái pár nyaki húzódástól eltekintve jól szórakoztak, hát még a nézők!
A tractor-pulling egész nap gondoskodott a szórakoztatásról. Az üzemanyagfaló traktorokban a dízel Rolls Royce helikoptermotortól elkezdve a nitrós csillagmotorig mindenféle erőforrás ontotta a füstöt. Az amerikai autókiállítás Mustangjai, Camarói, Corvettjei egész nap ellátták élménnyel a régi autók szerelmeseit.

Különleges műszaki megoldások

A show kategóriában szinte bármilyen járművel lehetett indulni. A futam mérnökileg legkülönlegesebb darabja az EATV RC8-as volt, ami nem más, mint egy 40 ezer eurós quad, amelyet egy német tuningcég készít vadonatúj KTM RC8-asokból. Láttunk 1957-es, 1000 lóerős Chevrolet Station Wagon is rákötött lakókocsival gyorsulni, de ami mindent vitt az egyértelműen a pulzáló-sugárhajtóműves Puch Maxi moped volt. Füldugó nélkül nem érdemes a közelébe menni, mert garantált a halláskárosodás, és húzni sem érdemes neki, mert a kb. 80 millis átmérőjű gyári dobfékek nehezen fognák meg 800 km/óránál… Egyébként a Top Fuel dragsteres Finn Asserbo vezette a libakergetőt, aki neve ellenére valójában dán, és már 2004-ben négyhengeres, nitrós dragmotorjának húzta a gázt. Ma az európai dragbike-versenyzés egyik nagy, mégis aktív öregjének számít.

allingabro-motor-show-2015-5758
A pulzáló-sugárhajtóműves Puch Maxit valamiért nagyon féltették, még a gyertyapipát is lehúzták róla, nehogy eltekerjen vele valaki, pedig lombfúvógép nélkül nehéz lenne beindítani

Az épített motorcsodák szerelmesei szintén otthon érezhették magukat, ugyanis a rendezvény elkülönített területén folyt a legszebb motorkerékpárok versenye. Cafe racer, bobber, trike, old school – csak hogy párat említsünk a kategóriák közül, aki itt nem talált neki tetsző gépet, máshol sem fog. A legszebb motor díját a norvég Stein Klevhoj által épített, „What the fuck is bolt on” névre keresztelt chopper vitte el, legnagyobb ellenfele a szintén általa épített Death of Gloryként emlegetett motorkölteménye volt. Amikor télen 24 órából csak 3 óra hosszat van világos, csodákat tud művelni az ember a lámpával megvilágított garázsban…

allingabro-motor-show-2015-5813
Szép, letisztult formák, merész kipufogómegoldás a lánc között, de a kerekét azért nem szívesen centríroznánk ki!

A zsűri számára nehéz volt a döntés, de végül a sűrűküllős, Harley-motoros csoda nyert, annak dacára, hogy több olyan kihegyezett alkatrészt is kapott, ami egy esetleges ütközésnél halálos sebet okozhat. Persze az épített motorok szerelmesei szeretik a veszélyt, s ha már veszélyről esik szó, érdemes megemlíteni a V8-as Chevrolet-motorral hajtott Boss Hoss monstrumokat, amelyekből többet is láthattunk a motorépítő versenyen kiállítva. Az old school motorok között, legnagyobb meglepődésemre sok régi Puch-ot láttam. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire népszerű az északiaknál ez a régi, mára szinte feledésbe merült osztrák típus. KTM-et viszont csak a krosszpályán láttunk, a vikingek szomszédjai a japán márkákat preferálják.

Nem csak aszfalton

A terepmotoros rajongók is találtak maguknak megfelelő programot, lévén, hogy az autós off-road területre építettek egy motokrosszpályát is, amelyen a gyermek kategóriától kezdve a gyorsabb 125-ösökig szerveztek versenyeket. Nagyon kedves momentuma volt a gyerekfutamnak, mikor az élen haladó versenyző elesett, a második helyen álló kissrác megállt mellette, motorját földre döntötte és felsegítette versenyzőtársát.

allingabro-motor-show-2015-5751
A fair play díjas mozzanatot a jobb szélen érkező mobiloperatőr is megörökítette. Ő természetesen nem a gyerekek ellen versenyzett

Bár a versenyt ők elvesztették, a közönség fair play díját és elismerő tapsviharát megnyerték. A kaszkadőr bemutatót idén nem Christian Pfeifferre, hanem hazánk szülöttjére bízták. A miskolci Nagy Béla, alias Becman lehengerlő előadást tartott, egyedülálló Hot Rod Őrület Show-ja, valamint motoros íjász produkciója egyértelműen lenyűgözte Thor istenség leszármazottait.

allingabro-motor-show-2015-5739
Becman egy amerikai kaszkadőr bőrébe bújt bele. A lámpa helyett a gázt felejtette rajta, miután kiszállt a kocsiból. Azóta is jól van, a gumikról viszont ugyanez nem mondható el

Az esős idő ellenére remekül éreztük magunkat, s biztos vagyok benne, hogy más is így volt ezzel, aki kilátogatott a „nagy dán motoros sportágválasztóra". Ha jövőre nyugat-európai utat terveztek, érdemes számba venni Allingabrót is, mert egyszerűen látni és érezni kell…