Hosszú ideje foglalkoztatja a mérnököket az összkerékhajtású motorkerékpár gondolata, például a Yamahának már két évtizeddel ezelőtt is volt ilyen raligépe – ez 2-Trac System néven vonult be a történelembe, és 2003-ban mi is írtunk róla. Mi több, japán vállalatnál rögtön kétféle koncepció született: egy WR450F-et és egy R1-et is átépítettek összkerékhajtásra. Azóta számtalan követő akadt világszerte, többek között a Projekt DT-A névre keresztelt összkerékhajtású motor, mely néhány alapvető alkatrészt leszámítva – mint például az erőforrás – teljes egészében a német cég saját fejlesztése. A munka gyümölcseként egy könnyű és sokoldalú terepmotor született, melynek első hajtáslánca a tervezők elmondása szerint „hagyományos felhasználás során nem befolyásolja a motor viselkedését, összkerékhajtásra kapcsolva viszont megkönnyíti a terepezést laza talajon.” 

allradmotorrad-bemutato
Mindössze 170 kilóval mérlegel a kereken 100 lovas DT-A, és a különleges felépítés ellenére az első felfüggesztés rugózatlan tömege az 5 kilót sem éri el. A 100 cm-es ülésmagasság és a csaknem harminc centis rugóút is megsüvegelendő érték...

Azt gondolhatnánk, hogy a hajtáslánc és a sajátos első felfüggesztés miatt kimondottan nehéz lett a motor, holott szó sincs erről. A széleskörűen alkalmazott könnyűfém alkatrészeknek köszönhetően az eredeti KTM 990-nel összevetve – melyből az LC8-as V2-es származik – kereken 40 kilóval lett könnyebb, ráadásul az új első felfüggesztés révén a súlypont is alacsonyabbra került.

Az első, hajtott kerék lánc- és szíjhajtáson keresztül kapcsolódik a sebességváltóhoz. Az első hajtás automatikusan kapcsol be, amint a két kerék fordulatszám-különbsége meghaladja az 5%-ot, és persze vice versa, így csak akkor „száll be”, ha tényleg szükség van rá

A cég fejlesztői a tesztek alapján arról számoltak be, hogy a lengőkaros első futómű érzékenyebben, pontosabban reagál, mint a hagyományos teleszkóppárok, így aszfalton és terepen is kimondottan kezes a motor. Ha pedig valakit zavarna az automatikusan működésbe lépő plusz hajtás, egy mozdulattal kikapcsolhatja, majd újra vissza, ha olyan kemény terepre ér, ahol már tényleg nem boldogulna egy hagyományos motorral.