Az időjárás végül a kegyeibe fogadta a versenyzőket és a vasárnapi futamok napsütésben zajlottak, ahol magyar sikerek is születtek.

FOTÓGALÉRIA

A vasárnap reggel jókora záporral fogadta a csapatokat, a bemelegítő edzéseken még úgy tűnt, hogy az egész napot beárnyékolják a fránya felhők.

A 125 Sport kategória résztvevői még esőgumival zúztak, a rutin Aszalós Ádámot az első helyre segítette és fölényesen győzőtt míg Juhász Dávid a 3. helyet szerezte meg. A 125 GP rajtját szerencsére későbbre halasztották, ugyanis a szintén esőgumival felvonuló versenyzők, illetve a bírók úgy ítélték meg, hogy a pálya már kellőképpen felszáradt, úgyhogy mindenki lelkes kerékcserébe fogott a rajtrácson. Sövegjártó Petra (41) a 14., Kovács Nikolett a 21. és Németh Balázs a 23. helyen zárta a futamot.

A 250 GP és Sport kategóriában Tibori Gábor a 3. helyről rajtolhatott, végül az 5. helyre hozta be Yamaháját.

Ezután következtek a nagyvasak, elsőként mindjárt a SuperBike kategória vághatott neki a 14 körös távnak. Christian Zaiser elsőségéhez nem fért kétség, a mieink közül Vörös Sanyi (89) jól teljesített Stock gépével (a 7. helyre hozta be az 1000-est), míg Bíró Balázs a még nem teljesen kész 750-es gixerével a 20. helyen fejezte be a versenyt.

A SuperSportban már több magyarért is izgulhattunk, Székely Zsolt (11) a 2. helyről vághatott neki a 13 körnek, sokáig tudta tartani pozicióját és csak kevéssel maradt le a dobogó 3. fokáról. Talmácsi Gergő a 8., Varga Gergő a 11., Juhász Tamás pedig 13-ként zárta a versenyt (Geri végigmeccselte a futamot Adelmaierrel, a végére azonban rápirított az osztrákra).

A SuperStock kategóriában rekordszámú magyar indulónak szurkolhattunk (számszerint 9). Kispataki Viktor indult az előkelő második helyről, Végh Jana pedig az 5-ről de a rajtot eléggé elszúrta, és szinte utolsóként indulhatott a mezőny után, ehhez képest azonban hihetetlenül húzta a gázt és felverekedte magát a 13. helyre. Az elsőségért Kispataki (13) és Talmácsi (88) végig csatáztak egymással, remek előzéseket láthattunk tőlük, az ember borzongva nézte amit az aszfalton leműveltek. A futamot végül idő előtt leintették mivel többen is buktak, így a végső sorrend Kispataki, Talmácsi és Kamil Prager lett, harmadik magyaraként pedig - az összesítésben 9. - Lénárt Péter zúzott át a célvonalon.

A nap végen az amatőr és SSP 400 futamok zajlottak, sajnos a memóriakártya megtelt így ezekről nem sok kép van, kivéve persze Balogh Péter hostesseit, akikről muszály volt képet készíteni.

A következő versenyre május 9-én kerül sor Rijekában, reméljük hazánk fiai ott is remekül teljesítenek majd.

Végeredmények

125 Sport

1. Aszalós Ádám

2. Fara Andrea Italy

3. Juhász Dávid

13. Branchna László

14. Kiss Jakab József

15. Dethre Cintia

legjobb kör: Aszalós Ádám 2:27,483

125 GP

1. Bittman Vaclav

2. Gnani Gabriele

3. Pintar Bostjan

14. Sövegjártó Petra

21. Kovács Nikolett

23. Németh Balázs

legjobb kör: Bittman Vaclav 2:00,879

250 GP+Sport

1. Filla Michael

2. Polzer Yves

3. Norman Rank

5. Tibori Gábor

legjobb kör: Filla Michael 1:57,986

SuperBike

1. Zaiser Christian

2. Scheschowtisch S.

3. Knobloch Günter

7. Vörös Sándor

20. Dr. Bíró Balázs

legjobb kör: Zaiser Christian 1:54,456

SuperSport

1. Jerman Marko

2. Gaisbauer Georg

3. Kerbl Wolfgang

4. Székely Zsolt

8. Talmácsi Gergő

11. Varge Gergely

13. Juhász Tamás

legjobb kör: Jerman Marko 1:57,088

SuperStock

1. Kispataki Viktor

2. Talmácsi Gergő

3. Prager Kamil

9. Lénárt Péter

12. Dudás Péter

13. Végh Jana

14. Vörös Sándor

17. Vida Tibor

20. Sárkány Dezső

23. Hofmeister Zoltán

legjobb kör: Miksovsky Tomas 1:56,231

MAMS amatőr kupa

1. Soltész Attila

2. Cihák Milos

3. Bognár János

4. Kocsis Róbert

7. Szabó Miklós

8. Lővey Ádám

13. Pető József

...

legjobb kör: Soltész Attila 2:01,013

SSP400

1. Dudás Attila

2. Orlicsek Péter

3. Bartis Zoltán

4. Braun Attila

5. Balogh Róbert

6. Kukkel László

7. Pap Zoltán

8. Kamody Tibor

9.Bán Levente

10. Szabadi András