A hétvége nem volt éppen szerencsésnek mondható, hiszen több versenyző is a sóderágyból szemlélte az eseményeket.

FOTÓGALÉRIA

Vasárnap a 125 Sport kategóriával kezdődtek a versenyek, ahol mindjárt magyar sikernek örülhettünk, mivel Juhász Dávid a 3. helyen végzett.

A 125 GP-ben 3 magyar versenyző vágott neki a 12 körös távnak, Sövegjártó Petra sajnos a verseny közepe fele kiesett, Kovács Nikolett viszont a 4. helyen zárta a futamot, míg Győrfi Alen 9-ként végzett.

250-ben sajnos nem voltak magyar résztvevők, így az ezt követő SuperBike kategóriára koncentráltunk, ahol Vörös Sanyi a 15. pozícióból rajtolhatott. Minden simán is ment a 6. körig, amikor az orrunk előtt egy gyors jobbosban elment a motor eleje, és szó szerint rommá törte a gixert.

Elég nagy szerencséje volt, hiszen pont a balos visszafordító közepén landolt ő és a motorja, simán keresztülmehettek volna rajta páran. A pályabírók egyébként nem voltak a helyzet magaslatán, pár körrel az eset után még mindig az aszfalton volt a motor - már ami megmaradt belőle - és A rendezők egyébként nem voltak a helyzet magaslatán, mivel a pályabírók egészen a verseny végéig képtelenek voltak letakarítani a pályát, ahol emiatt el is esett még valaki, a többiek pedig kénytelenek voltak szlalomozni a kavicsok és törmelékek között.

A SuperSportban szintén több magyarért izgulhattunk. Az edzéseken legjobban teljesítő Székely Zsolt alól a 2. körben kiütötték a motort, ami szintén a szemünk előtt játszódott le.

Juhász Tamás jól húzta Hondájának és egyedüli magyarként fejezte be a futamot a 6. helyen, ugyanis Tolnai Istán és Bartos Zoltán szintén kiestek a versenyből.

Ezután a MAMS amatőr kupa következett, ahol szokás szerint Soltész Attila bizonyult a legjobbnak. Őt Bognár János és a 600-as gixerrel versenyző Adorján Tamás követette.

A nap végére tartogatták a SuperStock versenyt, ahol szám szerint 8 magyar versenyző indult. Végh Jana és Vida Tibor az 1. sorból, Dudás Péter és Kispataki Viktor a 2-ból, Sárkány Dezső és Varga Gergő az 5-ből, míg Lénárt Péter és Hofmeister Zoltán a 6. sorból rajtolhatott.

Az elején Vida jött el a legjobban, vezetett is 1-2 kör erejéig, aztán szép lassan Végh Jana legyűrte az előtte levőket és 1-ként húzott át a célon, nagyot meccselve a Apriliás(?!) Pelizzionnal. Itt meg kell említsem, hogy információink szerint Vida óvást nyújtott be az Apriliás ellen, hiszen elég furcsa, hogy az amúgy gyárilag 138 lóerős Mille hogy a rákba tudja tartani a lépést a nála jóval erősebb motorokkal.

Vida Tibor óvást nyújtott be a Végh Jana és Dudás Péter ellen, a Nemzetközi Zsűri az óvásokat követően ellenőriztette a két versenymotort, és a vizsgálat alapján Végh Jánost kizárta a versenyből. Dudás Péter esetében megalapozatlannak találta az óvást.

A dobogó harmadik fokára Kispataki Viktor állhatott, míg Dudás Péter a 4. lett, így a magyar díjkiosztón ős is felállhatott a dobogóra. Vida Tibor a 6., Lénárt Péter a 11., Varga Gergely a 12., míg Sárkány Dezső 17-kény zárta a versenyt.

Ezek az eredmények az óvás előtti állapotot tükrözik!

időeredmények: www.p-r.ini.hu