amts-2016-8283
Króm és bőr. Bármilyen elcsépelt, továbbra is ez a nyerő kombináció, már ami a vevőcsalogatást illeti

Az elmúlt hétvégén rendezték az idei AMTS-t, vagyis az autósok és a motorosok immáron hagyományosnak mondható szezonkezdő seregszemléjét. Pénteken kora délelőtt az egyre növekvő forgalommal dacolva mi is útra keltünk, hogy megcsodáljuk, idén mivel igyekeznek elcsábítani minket a hazai forgalmazók.

Csendes ünneplés

Igazán jól tette, aki hozzánk hasonlóan már az első nap kilátogatott, hiszen a kora délutáni órákig sem a standok közelében, sem a büfében nem kellett tolakodni - kicsit úgy festett a forgatag, mintha egyfajta nulladik nap lenne, ahová csak pár szerencsés meghívott kapott belépőt. Jutott hát idő beszélgetésre, s a pultok mögött állók még kipihenten, jókedvűen válaszoltak a záporozó kérdésekre.

amts-2016-8277
Idén tizenöt országból háromszáz kiállító érkezett, összesen több mint kétezer járművel, közöttük olyan csemegékkel, mint ez a 450-es Dakar ralimotor

Legtöbben azt remélték az idei AMTS-től, hogy új célközönséget szólíthatnak meg, azaz elcsábíthatnak az autós részlegről átlátogató vendégek közül néhányat, hogy az eddig bádogkaszniban ülő fiatalok és családapák a tavasz közeledtével egy robogón vagy motoron is kipróbálják magukat. A kínálat is ehhez igazodott, elvégre sok gyártó helyezte előtérbe több nyomon futó, háromkerekű hibridjeit és ultrakényelmes robogóit, melyek a nagyobb stabilitás ígéretével, no meg minden eddiginél praktikusabb kialakítással próbálnak sikert elérni. Ebből úgy tűnik, az AMTS tematikája némi csúszással leköveti az olasz seregszemléket, hiszen a 2013-as milánói kiállítás plakátján is egy ifjú hölgy állt, kezében egy csecsemővel, fején pedig sisakkal, arra utalva, hogy nem csak a hagyományos célközönséget szeretnék motorozásra csábítani.

amts-2016-8282
A japán, európai és tengerentúli gyártók is erős retrokínálattal érkeztek a Hungexpóra

Utazás és időutazás

Ami a kínálatot illeti, továbbra is a többcélú utazómotorok, valamint a régies masinák vitték a prímet, ami egybevág a hazai, illetve az európai trendekkel. A könnyű, csupasz klasszikusok és a terepképes túragépek - a robogókat leszámítva - messze a legkelendőbbek a kontinensen, igyekezett hát minden gyártó és forgalmazó több modellt is kihozni a szegmensben.

amts-2016-8289
A hondások érzik a márkaépítést: a vadonatúj Africa Twin mellé kiállították a - hasonló színösszeállítású - elődöt is

A japán gyártók a már megszokott, viszonylag nagyméretű standokon kínálták portékáikat, s közülük is kiemelkedett a Honda csillogó fehér portája, ahol a népszerű robogók armadája, valamint az új Africa Twin vonzotta a legtöbb látogatót. A Suzukinál természetesen a prototípusként bemutatott GSX-R1000 volt az ász, míg a Kawasakinál a ZX-10R, a Yamahánál pedig az XSR-sorozat tagjai körül volt nagy a nyüzsgés.

- Végre olyan IGAZI motor, csupa tiszta, csillogó fém, semmi felesleges műanyagcicoma!

Ezt már a Moto Guzzik között sertepertélő őszes úr vetette oda az unokájának, mikor megpillantotta az emelvényen pózoló V9 Roamert. Mi tagadás, az olaszok tényleg olyan vasat készítettek, amely 1-2 évtizede még motorépítő-versenyek díjait hozta volna el, mára pedig egyszerű, megvásárolható járműként gazdagítja a Guzzi történelmét.

amts-2016-8276
A Moto Guzzi V-sorozata most lett igazán teljes a V9 Roamerrel

A többi európai gyártó standjára is a fenti kettősség volt jellemző. A Ducatinál a puritán, régies Scrambler, no meg a rajta pózoló hófehér dresszbe bújt hölgy volt a fő szenzáció, miként az új Multistradára is sokan csorgatták a nyálukat. A BMW háza táján megint csak a túra- és retrorészleg vitte a prímet, itt az R 1200 RT és GS, no meg a nineT Scrambler körül nyüzsögtek a motorosok - a túragépek ülése talán ki sem hűlt a nap végéig, úgy váltották egymást a vendégek a nyeregben.

Sajnos a KTM és a Triumph ezúttal távol maradt, de így sem maradtunk penge osztrák és brit masinák nélkül, mert a tengerparti idillt idéző MOTOzin standján helyet kapott - egyebek mellett - a Tiger legújabb kiadása, valamint a nemrégiben általunk is bemutatott 1290 Super Duke GT.

A legjobb befektetés maga a motoros

Feltűnően nagy számban voltak jelen a baleset-megelőzéssel, utóképzéssel foglalkozó ingyenes, illetve fizetős iskolák. Ahogy megszokhattuk, Fiedor Feri tiszteletét tette a Rili képviseletében, a BMW Motorrad Alapszintű motoros tréningeket sorsolt ki a kérdőívekre válaszolók között, a TommoT vadonatúj instruktori gárdával lepte meg a vendégeket, míg a Safety-nél magukat a képzésre használt motorokat is ki lehetett próbálni. Ennél is meglepőbb volt, hogy a Rendőrség és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium milyen erővel vetette be magát a motorosok védelmében - az ő standjaikon az egyébként laza pénteki napon is komoly tömeg kerekedett.

amts-2016-8281
Egyszerű, mégis meghökkentő díszlet a rendőrség baleset-megelőzési standján

Mint azt a minisztérium rendkívül csinos és felkészült munkatársától megtudhattuk, a kormány idén két egymástól függetlenül futó projektet is véghezvisz, melyek közös célja a kétkerekűek képzése, oktatása, illetve a minél gördülékenyebb, békésebb autós-motoros együttélés megvalósítása. Motoros családi nap, robogós összejövetel, pályatréning és több eltérő tematikájú, stílusú vezetéstechnikai oktatás került az idei „étlapra", vagyis most már tényleg csak résztvevőkre, minél több tanulni vágyó motorosra van szükség a sikerhez. Az állam által finanszírozott eseményekről a jövőben bármikor értesülhettek, ha figyelemmel kíséritek a JolVezess.hu-t, illetve a Két kerék, egy élet oldalát, ahol minden információt időben megtaláltok. Természetesen a motorosmentők sem maradtak távol, ők elhozták azt a Honda CB500X-et, amit egy magánszemély adományozott nekik, hogy ezentúl ne csak aszfalton, hanem könnyű terepen vagy éppen a lépcsőkön át egy aluljáróban is megközelíthessék a sérülteket.

amts-2016-8291
A bátor próbálkozók karcolások nélkül megúszták az ütközéseket...

Közös erővel

Az eseményen nyilatkoztak a mentők és a rendőrség képviselői is, akik kiemelték - a kora tavaszi időszak sok veszélyt rejt, ezért az autósokat és a motorosokat is fokozott figyelemre intették.
amts-2016-8275
Tucatnyian vettek üléspróbát a BMW-ken, ott is főként a túragépek vonzották a motorosokat
- A szezonnyitó eseményen évek óta, tradicionálisan képviselteti magát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési és Közlekedési Osztálya. A kilátogatók idén kipróbálhatják a BRFK szimulátorait, felülhetnek a legújabb rendőrmotorokra és gyakorlásként KRESZ-tesztlapokat is kitölthetnek. Ezen túlmenően Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, és Talmácsi Gábor MotoGP-világbajnok, továbbá az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint a Honda Safety-Hungary képviselői mutatják be a standokon a motorozás, a biztonságos közlekedés és az esetleges balesetek hátterét - állt a rendőrség beharangozójában.
amts-2016-8287
A bevállalós hölgyek és urak a stunttaxi hátsó ülését kóstolhattak bele, hogy milyen is a holtpontos egykerék
A mentőmotorosok arra hívták fel a figyelmet, hogy az első tavaszi hónapokban kétszer-háromszor több motorbaleset történik, mint nyáron, ezért ilyenkor különösen vigyáznia kell mindenkinek, aki kétkeréken indul útnak. Ismét kiemelték, hogy az ütközés utáni első tíz perc a kritikus időszak, vagyis a határozott elsősegélynyújtáson, illetve a szakemberek gyors kiérkezésén múlik, hogy a sérült milyen állapotban érkezik a kórházba és milyen esélyei lesznek a teljes felépülésre.

- A motorosok és robogósok sokkal védtelenebbek, ezért nekünk, közlekedőknek muszáj rájuk úgy tekintenünk, mint akikre vigyázni kell, akiket óvni kell - nyilatkozta Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Sikerült néhány motorost is szóra bírni, ők többnyire elégedettek voltak, és nagy részük már valamilyen táskát cipelt a kezében, vagyis összekötötte a szezon eleji bevásárlást a látogatással, ami nem is csoda, hiszen a legtöbb standon komoly kedvezménnyel árulták a ruhákat, kesztyűket és egyéb kiegészítőket. A szervezők jelesre vizsgáztak, komolyabb kritika inkább csak a büfét érte, ahol néhányan a magas árakra, míg mások a szétszórt, kedvetlen kiszolgálásra panaszkodtak, ami a kimondottan laza pénteki napon még csak a fáradtságra sem fogható. Emellett a viszonylag magas jegyárakon is bosszankodtak néhányan, a bejáratnál panaszkodó idősebb úr például az EICMA-t hozta fel, mint viszonyítási alapot. Elmondása szerint ott alig húsz euróért ennél vagy tízszer nagyobb területű és sokkal színesebb kiállításon járt, míg itt a négyezres beugró fejében egy szűk délelőtt alatt töviről-hegyire bejárta a nem is annyira színes motoroscsarnokot.

- Mondjuk ott még egy szabad ülőhely se akadt, hogy megpihenjek, a büfé árai meg a drága olasz piachoz képest is pofátlanul magasak voltak - tette hozzá nevetve.

amts-2016-8270
Múlt, jelen és jövő egy képen

Akárhogy is, a három nap alatt újra több tízezer ember tette tiszteletét a Hungexpón, ami igazolta, hogy az internet nem helyettesíti a kézzelfogható élményt, ezért kiállításra a webáruházak korában is szükség van. A magas látogatói szám és a többségében elégedett közönség garantálja, hogy az AMTS nem marad folytatás nélkül, így jövő tavasszal várhatóan újra a vásárvárosban kezdődik a hazai motorosszezon.