Ezúttal is egy jórészt szériaállapotú R1-gyel vágott neki a Zöld Pokolnak, bár kétségtelen, hogy előnyből indult, ugyanis Carlile úgy ismeri a híres pályát, mint a tenyerét. Évek óta él és dolgozik a Nordschleifén, és több ezer kört teljesített már.

Andy Carlile és a Yamaha R1 a Nürburgringen

Talán a legfontosabb tanulság, hogy mennyire más íveket használ, mint szárazon. Láthatóan kerüli a felgumizott részeket, melyek esőben nem tapadnak, és a rázókőtől méterekre fordul a motorral:

A leggyorsabb kör a nedves Nürburgringen – csábító cím...

Mindenesetre tempója így is elképesztő, főleg annak tudatában, hogy folyamatosan változtak a körülmények. Hol vizesebb, hol szárazabb volt az aszfalt, és mivel vagy húsz kilométer hosszú körről beszélünk, az is benne van a pakliban, hogy a pálya egyik felén szakad az eső, míg a másikon már a szél szárítja fel a tócsákat. Akárhogy is, remek videó, érdemes rászánni azt a tíz percet.