Miként azt megszokhattátok, idén is a Pályamotorozás csapata szervezi a nagyszerű motoros programokat, így a jó színvonal és a profi szervezés egyaránt garantált.

Áprilisban kezdődik a pályamotoros nyílt napok szezonja

A második tavaszi hónapban rögtön három olyan esemény is lesz, ahová a kétkerekűek gazdáit várják a szervezők, kettő közülük az osffyasszonyfai Pannonia-Ringen, míg egy a nagyszerű aszfaltjáról és technikás vonalvezetéséről híres, villámgyors Slovakia Ringen lesz. Utóbbi abból a szempontból fontosabb, hogy ott rendezik az idei első OB-futamot és Magyar Kupa fordulót, nem mellesleg oktatással, edzéssel, valamint időméréssel is készülnek.

aprilisban-kezdodnek-a-palyamotoros-nyilt-napok-24502
Kezdőknek, haladóknak és versenyzőknek is érdemes kimenni a Pannonia-Ringre egy klassz gyakorlásra, szezon előtti felkészülésre

Tartsátok észben, hogy már elindult az előnevezés a nyílt napokra! Amennyiben valaki két héttel az adott rendezvény előtt átutalja a nevezési díjat, úgy a teljes, egynapos pályázásért kedvezményes díjat, harmincezer forintot számítanak fel. A helyszínen is regisztrálhattok, akkor 36 ezer forint a tarifa. Ezek az összegek 7 x 20 perc szabadedzést és egy versenyt foglalnak magukban.

Szabad a pálya a hangos gépek előtt is?Tavaly elmaradt a nyílt nap és az OB-verseny a Hungaroringen, mert a pálya üzemeltetői nem szerették volna felengedni a túl hangos motorokat az aszfaltcsíkra. Jó, ha tudjátok, hogy a Pannónia-Ringen és a Slovakia Ringen egyenlőre nincs hangerő-korlátozás, az augusztusi hungaroringi megmérettetésen azonban igen. Jóllehet, mivel hivatalos bajnokságról van szó, ezúttal a MAMS-versenykiírásban szereplő hangerőlimit a mérvadó, ami 105 + 3 dB.

Az elszánt pályamotorosoknak érdemes megfontolniuk a Bajnok Bérlet vásárlását is, amit február 20-ig tudnak igényelni. Ezzel a Magyar Bajnokság négy fordulójára szerezhettek részvételi jogosultságot, s mivel az utolsó alkalom kétnapos, ún. superfinallal zárul, valamint egy szabadon választható edzésnap is benne van a csomagban, így összesen hat teljes napnyi motorozást nyertek a bérlettel, ami - akciósan - 169 000 forintba kerül. Mindenkinek balesetmentes és élményekkel teli pályázást kívánunk!