A korábbi pilóta és csapattulajdonos Jorge „Aspar” Martinez nemrég jelentette be: új „globális motoros akadémiát” nyit, hogy biztosítsa az utánpótlást a gyorsasági motorsportban. Ehhez egy többcélú, azaz hagyományos, aszfaltos motoros pályát, egy offroadpályát és egy gokartpályát is magában foglaló komplexumot épített a valenciai Guadassuarban. A fő létesítmény 2,2 km hosszú, a gokartosok köre alig egy kilométeres, míg az endurósok 1,1 kilométer hosszú terepen gyakorolhatnak:

aspar-motor-versenyzo-akademia

Többek között helikopterleszálló, orvosi központ és egy Aspar Múzeum is épült a pályák mellett, így élményközpontnak és profi versenyzői akadémiának is tökéletes lesz.

Az Aspar Circuit az első globális motoros akadémia a világon. Ez a projekt a gyerekek közlekedésbiztonságának fejlesztését tűzte zászlójára, emellett a versenyzők és a szerelők képzése is helyben zajlik majd. Megígérhetem, hogy valami teljesen mást fogunk felmutatni, mint amivel eddig találkozhattak az ifjú tehetségek – nincs még egy ilyen projekt a világon. Készüljetek, hamarosan mindent leleplezünk az új Aspar Circuit létesítményről!

– nyilatkozta a tulajdonos Jorge „Aspar” Martinez.