Május negyedikén, azaz jövő hét vasárnap rendezik meg az Authentic Majálist a pusztazámori Öreg Tölgy Kastélyban.

Az eseményen 60-70 kiállított járművet csodálhattok meg, többek között részt vesznek a rendezvényen a Vintage Riders motorosai 70-es évekbeli gépeikkel, ott lesz az IMRG Hungary csoport is, sőt élőzenés koncert, gyerekprogramok, tombola, járműkozmetikai bemutató és a BME Formula Student csapat bemutatója is színesíti a napot.

Authentic Majális Pusztazámoron

A szervezők kiemelték, hogy a meghívott kiállítók a kastélykertben, míg az érkező vendégek a kastély közvetlen környékén tudnak parkolni járműveikkel.

Ha van olyan veteránautód vagy -motorod, amit szívesen bemutatnál, akkor jelentkezz még ma az authenticmotorsport@gmail.com címen, hogy neked is helyet biztosítsanak a kastélykertben, a kiállított két- és négykerekűek között.

A családbarát rendezvényre a belépő 3000 forintba kerül – mely tartalmaz egy tombolajegyet is –, míg érvényes diákigazolvánnyal 2000 forintért mehetsz be az Authentic Majálisra, melyről itt találsz további részleteket.