Még az égiek is kegyeikbe fogadták a lelkes szervezőgárdát, hiszen az országban többfelé borús, esős időre ébredtek a motorosok, de Balassagyarmat utcái napfényben fürödtek szeptember második hétvégéjén. Jó volt látni, ahogy a motorszerelő suli nebulói – a szervezők és versenyzők szakértő felügyelete mellett – építették a pályát, kijelölve a nyomvonalat a későbbi futamokra. Idén több ponton is módosították a balassagyarmati kört, így lecserélték a lassítókat kijelölő szalmabálákat is: immár a valódi versenypályákról ismerős szegélykövek mutatták az utat az indulóknak, ami sokkal látványosabb és főként biztonságosabb megoldásnak bizonyult.
A motorosrendőrök és a polgárőrök csapata szervezetten, néhány perc alatt lezárta a forgalom elől a háztömb körüli utcákat, és kora délután kezdetét vette a MAMI kupasorozat idei hatodik fordulója. Az első nap délutánján az amatőröké volt a főszerep, hiszen a gépek teljesítménye alapján X1, X2 és X3 kategóriába sorolt versenyzők akár napi licenc kiváltásával is próbára tehették magukat.
A mezőny kimondottan sokszínű volt, hiszen a Simsonok és Pit Bike-ok mellett rendszámos robogót és endurókat is láthattunk a rajtrácson. A parázs csaták ellenére komolyabb baleset nélkül, egy-egy apró kicsúszás mellett zajlottak a futamok, pedig a köridők már a speciál gépeket idézték: a leggyorsabbak kevesebb mint egy perc alatt teljesítették a kört. Külön figyelmet érdemel Kutrik Zsombor, aki szinte szériaállapotú ETZ-jével a motorversenyzés esszenciáját mutatta be a közönségnek. A sikánon olyan tempóval dobta át a nem éppen stabilitásáról híres NDK masinát, hogy a versenyzőtársak is csak elismerően bólintottak: elképesztő tempót megy ez a gyerek…
A futamokat követően díjkiosztóra gyűlt össze a népes tábor a rajtvonalnál, majd az eredményhirdetést követően együtt sétáltunk át a depóba, ahol a szervezők és a versenyzőtársak lerótták tiszteletüket a Drapál János és Böröczky József emlékére készített kopjafa előtt. Az eseményen beszédet tartottak az egykori versenyzőtársak, akik most, négy évtizeddel később is rajthoz álltak a legendás körön.
Az ő futamuk laza, családias hangulatát jól jellemzi a depóban elhangzott diskurzus, ahol a két ellenfél egymás motorját mustrálva próbált fogást találni a másikon:
- Te nem könnyíted ki a légszűrőházat? Az legalább fél kiló mínusz lenne! – így az egyik.
- Fél kiló?! – kérdezett vissza azonnal. – Majd este egy sörrel kevesebbet iszunk, az pont annyi… - zárta rövidre a technikai megbeszélést riválisa.
Vasárnap reggel értettük meg igazán, mennyi – vendégként alig észrevehető - áldozat kell egy ilyen motorverseny rendezéséhez. Szállásadónk otthona a pálya mellett volt, ráadásul éppen azon a ponton, ahol a leggyorsabban hasítanak a motorok: reggel nyolckor a veterán gépek semmilyen euro-normát nem ismerő kipufogói ébresztettek minket, ahogy az ablakunktól 4-5 méterre száguldottak, nagyjából százhúszas tempóban. Jómagam aligha kívánhattam volna ettől kellemesebb ébresztőt, de alkalmi szállótársaink – akik nem a motorverseny miatt érkeztek – rosszallóan húzták fejükre az óriási párnát…
A felfordulás ellenére a helyiek végtelenül kedvesen fogadták az ideérkező versenyzőket, és semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy zavarná őket az útlezárás miatti rabság, vagy a kora reggeltől késő estig tartó lárma. Szép és követendő példa, hogy a városvezetés is hasonlóan vendégszerető, hiszen egyetlen forintot sem kértek a rendezőktől a helyszín biztosításáért, sőt, kimondottan várták, hogy újra a városba látogasson ez a színes és látványos kétkerekű cirkusz.
Vasárnap kora délelőtt már a szabadedzések zajlottak, miközben a startállás környékén egyre több civil motoros gyülekezett. Nem véletlenül volt ekkora a tömeg, hiszen a veterán indulók bemutatása után a Települések Versenye következett, ahol bárki rajthoz állhatott, csupán a jogosítványában szereplő lakcímmel kellett regisztrálnia a starthoz. A kétkörös „futam” alatt mi is belekóstolhattunk, hogy milyen hepehupás a balassagyarmati aszfalt, és mennyire nehéz dolga van a versenyzőknek a negyedórás futamokon. Egy-egy lassítóhoz érve elismerően biccentettünk a járdán pihenő indulóknak, miközben modern motorjainkkal csigatempóban vánszorogtunk át a szűk íveken: ők a fél évszázados technikával is komoly versenytempót diktáltak a technikás részen…
Délután egykor kezdődtek a MAMI kupasorozat idei hatodik fordulójának versenyei; elsőként a Pocket Bike, NSR50 és NSR125 kategória versenyzői állhattak rajtrácsra. A legkisebbek is komoly csatát vívtak az elsőségért, még ha a méretük és a végsebességük el is maradt a nagyoktól. A gyerkőcök arcán az összpontosítás és a tiszta, villámgyors kanyarvételek már mutatták, hogy pár év múlva egészen biztos, hogy a motorsport élvonalában találkozunk majd a minimotorozás jelenlegi csillagaival, Kovács Bálinttal és Laczkó Mátéval.
A Simson, robogó és MZ kupa első futamai után következtek a nap főszereplői, a villámgyors veteránok. Ekkorra már alig lehetett helyet találni a pálya szélén, ablakokból, mikrobuszokról és trafóházak tetejéről próbáltak a szemfülesebbek jobb kilátást nyerni. A parázs verseny sajnos nem várt fordulat miatt szakadt félbe: a balassagyarmati hétvége egyik ikonja, Frecska János – vagy ahogy mindenki ismeri, Lecso - villámgyors Pannóniája az egyik gyors balosban tapadást veszített, kicsúszott, és a versenyző tehetetlenül pörgött az aszfalton.
A közvetlenül mögötte érkező Diós Krisztián hiába próbálta meg elkerülni az ütközést, vészfékezés közben hajtott át a földön fekvő versenyzőn, így ő maga is földre került:
Krisztián a saját lábán (pontosabban a rendezők robogóján, utasként) hagyta el a pályát, de Lecsónak nem volt ilyen szerencséje, őt a mentő azonnal a helyi kórházba szállította. Feszült, néma csend ült a pályára, percekig álltunk szinte szótlanul, amikor Lévay Károly, a verseny szpíkere végre megnyugtató híreket kapott: Jani komolyabb sérülések nélkül megúszta az elsőre végzetesnek tűnő kalandot, agyrázkódása van, ezért néhány napra bent tartják az osztályon megfigyelésre.
A pályát közben helyreállították, így a versenynap folytatódott a kategóriák második futamával. A baleset miatti időkiesést muszáj volt behozni a rendezőknek, ezért egységesen nyolc körre kurtították a távokat, ami nagyobb tempójú, pörgősebb meccseket hozott. Az egyre javuló köridők azonban újabb esésekkel jártak: előbb a Simson kategória versenyzője mutatta be a highside iskolapéldáját, majd az ETZ-s különítmény egy tagja sokallt be tőlünk alig 4-5 méterre, magával sodorva az egyik szalmabála köteget is. A bicegő, fájdalommal küzdő versenyzők nem hogy nem kértek segítséget, de motorjukra visszapattanva, összeszorított foggal folytatták a küzdelmet…
A Classic kategória zárófutama már szürkületben kezdődött el, ennek ellenére a messzebbről érkezett nézők is kitartóan vártak, eszükbe sem jutott lemaradni a hétvége fénypontjáról. Az összevont versenyre (Classic, Pannonia és MW kupa) nem kevesebb mint 35 versenyző nevezett, a balassagyarmati utcakép újra a magyar motorozás hőskorát idézte, ahogy egyszerre zúgtak el mellettünk a villámgyors Pannóniák, MZ-k az európai és japán veterán motorok társaságában.
Elképesztő fordulatszámokon visítottak a villámgyors Yamaha RD-k és vérmesen rotyogtak az egyhengeres, négyütemű klasszikusok. A leggyorsabbak itt is egy percen belüli időt futottak, bizonyítva, hogy a sokat megélt gépek is tartják a lépést a mai technikával, ha megfelelő kezekbe kerülnek. (Részletes eredménylista itt található!)
A kora estébe hajló program végén a depóban csupa mosolygó, kellemes emlékeket gyűjtő versenyzőt láttunk, ahogy jó hangulatban csomagoltak a fárasztó hétvége után, fejben talán már a 2013-as küzdelmekre gondolva. Ismét tökéletes versenyt hozott tető alá a MAMI szervezőgárdája, ami garantálja, hogy jövőre is „teltházas” programra számíthatnak az érdeklődők, akik közül sokan úgy búcsúztak a helyiektől: „Egy év múlva találkozunk!”