Nagy várakozás előzte meg a Cseh Nagydíjat, ám a technika közbeszólt.

12 ezer magyar szurkoló előtt vágtak neki a Gyorsasági VB pilótái a brnoi kanyaroknak, ami Talmaának nem éppen úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Már a 2. időmérőn sem volt minden rendben a beállításokkal, a versenyre aztán a technika ördöge közbeszólt. A rajt után valami probléma adódott a kuplunggal, ami miatt nehézkesen ment a visszaváltás, ráadásul az idő múlásával a gumik is kezdtek vészesen elkopni. Gábort végül a 9. helyen intették le, és mérhetetlenül csalódott volt az eredmény miatt. „Életem legrosszabb versenye volt, nem ezt terveztem!” – nyilatkozta a futam után, amihez azt hiszem nem kell kommentár.

Tóth Imi mindenképpen pontot szeretett volna szerezni, és a 24. helyről szépen fel is küzdötte magát a 17. helyig. Két körrel a vége előtt De Rosával és Terolla viaskodott, és végül 18-ként intették le. Imi kissé csalódott az eredmény miatt, ám a rengeteg magyar szurkoló feledtetni tudta bánatát.

A futamot egyébként magabiztosan a svájci Thomas Luthi nyerte, 144 pontjával így tovább növelte előnyét a pontversenyben. A KTM-es Mika Kallio 136 ponttal a második helyen tanyázik, míg Talma 120 ponttal őrzi harmadik helyét.

250-ben Pedrosa idei 6. győzelmét aratta, kétséget nem hagyva affelől, hogy miért ő a címvédő.

A királykategóriában Capirex idei legjobb teljesítményével rukkolt elő. Már az időmérőkön is látszott, hogy a Ducatija szépen muzsikál, a futamon aztán -kis szerencsével- a dobogó 2. fokára állhatott. A harmadik helyet Max Biaggi csípte meg, míg a Doktor 77. győíelmét ünnepelhette Brnoban. A pontversenyben Rossi előnye 132 pont, így ha Japánban megszerzi legalább a 2. helyet, Világbajnokként integethet a pódiumról.

Kapcsolódó anyagok:

MOTOGP FÓRUM

Talma második győzelme

MotoGP paddock

Megvan az áhított győzelem