Gyakorlatilag lezárták Barcelona egészét a 15 évnél idősebb dízel autók és motorkerékpárok előtt, de a húszéves benzinesek sem hajthatnak a körgyűrűn belülre. Azt remélik, hogy a csaknem száz négyzetkilométeres területen legalább 120-130 ezerrel nő a tömegközlekedést használók száma, s hogy ezt mielőbb elérjék, hároméves, 4100 eurós bérletet adnak azoknak, akik bontóba küldik tiltólistán szereplő autójukat, motorjukat.

barcelonaban-tilos-euro-2-motorokat-hasznalni-24274
Jól hangzik, hogy három évig ingyen utazhat, aki végleg kivonja a forgalomból a koros autót vagy motort, de feltétel az is, hogy három éven belül nem vehet és nem is bérelhet (!) másikat helyette

Aki nem hajlandó megválni a 2003-as vagy annál öregebb motorjától, az ezentúl minden évben csak tíz hétköznapon használhatja - hétvégén egyelőre nincs tiltás -, viszont ez a tíz behajtás átszámítva közel hétezer forintba kerül. Ha valaki ezen felül is betéved a tiltott zónába, 100 és 1800 euró közötti összegű bírságot kap. Úgy vélik a helyi döntéshozók, hogy negyedével csökkenhet így a károsanyag-kibocsátás Barcelona útjain, míg a szállópor-koncentráció akár 35-40 százalékkal kisebb lehet.