Ritka kivétel a motorok között az idén nyártól kapható Benda LFC700. Ez ugyanis gyakorlatilag a tavaly látott, LF-01 nevű prototípus, és alig változtattak valamit – így is zöld utat kaphatott a szériagyártásra.

Hamarosan kapható a Benda LFC700

Ez a cég első négyhengeres motorja, s gyorsan tegyük is hozzá, hogy igazán furán fest a 680-as sornégyes a szokatlan kinézetű gépben. Maga a gyártó sem tagadja, hogy egy CB650-koppintással van dolgunk, a furat és a sűrítési arány is megegyezik a Hondáéval, s a hajtókar azért hosszabb két milliméterrel, hogy ne egy az egyben a CB másolata legyen.

benda-lfc-700
Ígéretesnek tűnik a radiálisan rögzített Nissin féknyereg és a Bosch blokkolásgátló párosa

Azt mondják a tervezők, hogy közel százlovas lesz a mindössze 215 kilós modell, bár a tömegadattal kapcsolatban vannak kételyeink... Elvégre a tengelytáv 1720 mm (!), a teljes hossz pedig megközelíti a két és fél métert, ami széleskörűen alkalmazott könnyűfém alkatrészekkel sem jönne ki 215 kilóra, pláne nem menetkészen. Mivel ez egy kifejezetten olcsó motor, aligha halmozták el alumínium és titán összetevőkkel, vagyis jó eséllyel inkább 250 és 300 kiló között lesz majd a menetkész tömeg.

benda-lfc-700
Fordított teló, 2,5 méteres hossz és 240 millis (!) hátsó abroncs? Így már végképp hihetetlen a 215 kilós tömeg...

A legnagyobb meglepetés a modell ára, ugyanis a tervezők azt ígérték, átszámítva 2,2 millió forintba kerül majd a LED-lámpákkal, TFT-okosműszeregységgel, tempomattal és kulcsnélküli indítással megspékelt 700-as. 

benda-lfc-700
Olcsó, az tény, de ebben a formában aligha jut el Európába

Más kérdés, hogy ez valószínűleg az ázsiai piacra kalkulált ár, amit jelentősen növelhetnek az európai előírásoknak megfelelő alkatrészek, adók és más költségek. Azt se feledjünk, hogy igazi rétegmodellről van szó, hiszen viszonylag kevesen szeretnének egy gerenda hosszúságú cruisert, amiben 12 ezret pörgő (!) négyhengeres visít, és olyan széles a hátsó gumija, hogy a szűkebb fordulókban csak ipszilonozva lehet megfordulni vele. Mindenesetre érdekes próbálkozás, és ékes példája annak, hogy Kínában egészen más szempontok alapján tervezik napjaink motorjait, mint a japán vagy európai gyárak fejlesztési osztályain.