A tavaly látott prototípus után most itt a Benelli 1200GT szériaérett változata, mely ráadásul olyan kedvező áron kerül a boltokba, hogy azzal tuti borsot tör a konkurencia orra alá.

Máris kapható a Benelli 1200GT

Átszámítva 4,5 millió forint körüli összeget kell leperkálni érte Kínában, ami önmagában is jól hangzik, pláne, ha tudjuk, hogy a helyi adószabályok miatt egy japán vagy európai luxustúramotor ennek vagy háromszorosát kóstálja.

benelli-1200-gt-ara
Első-hátsó kamera, motoros állítású plexi, visszapillantó, valamint 15 colos TFT-kijelző – igazán impozáns felsorolás


Erőforrása 1209 köbcentis, háromhengeres, és tulajdonképpen a Tornado Tre közvetlen leszármazottja, csak éppen jelentősen megnövelt összlökettérfogattal. Csúcsteljesítménye 134 lóerő, ám a menetkész tömegről egyelőre nem érkezett hiteles adat. Kedvező ára dacára 15 colos (!) TFT-műszeregységről olvashatjuk le az adatokat, ám nem csak a rekordméretű kijelző, hanem az első-hátsó kamerákon alapú vezetéssegítő rendszer is igazi különlegességnek számít a kategóriában. Mivel Bosch ABS-szel felszerelt, csak a megfelelő lámpatesteken és persze a károsanyag-kibocsátáson múlik, hogy Európában is láthatjuk-e a modellt.