Garázs híján örök probléma a motortárolás, hiszen a szabad ég alatt könnyeben lába kél a gépnek, az időjárás okozta rozsdáról és egyéb károkról nem is beszélve. Éppen ezért egyre gyakrabban bukkannak fel a kisméretű, kifejezetten kétkerekűek tárolására szolgáló, vízhatlan, zárható minigarázsok, mint a BikeBox24 szerkezete:

A leghosszabb chopperek is kényelmesen beférnek az XL méretű motorgarázsba

A konstrukció előnye, hogy nem kell rögzíteni a motort, az első kereket tartó kalodának köszönhetően középállvány nélkül is egyenesen áll, és persze az sem mellékes, hogy az ajtót lecsukva nem juthat be a pára és az eső, így téli tárolásra is megfelel. Többféle méret elérhető a gyártó honlapján, ám a legkisebb is csaknem 3500 eurót kóstál, a nagyméretű motorkerékpárokhoz ajánlott XL pedig 4390 eurót, azaz átszámítva csaknem másfél millió forintot kóstál.