Kis ország vagyunk, de szeretjük húzni neki - ezt világszerte mindenki tudja, aki az elmúlt évtizedekben nyomon követte a gyorsasági motorsport történéseit. Hazánk hírnevét olyan nevek öregbítették, mint Bregyó, Drapál, Szabó, Reisz vagy maga Talmácsi Gábor, akinek elsőként sikerült világbajnokságot nyernie. Persze az idő könyörtelenül múlik, az egykori kedvencek pedig átadják helyüket az új generációknak, hogy tovább menetelhessenek a siker útján. Talma nem csak a stafétát adja át, hanem tudását is, hiszen az általa alapított és vezetett Talmácsi Racing Team versenyzőit személyesen készíti fel a futamokra, sőt pályafutásukat is lelkiismeretesen egyengeti. Pilótái között találjuk Bódis Richárdot is, aki a PATA European Junior Cup indulójaként tavaly kétszer is dobogóra állhatott, s idén már a Superstock 600 mezőnyében fűzi az íveket. Ígéretes szereplése és szimpatikus hozzáállása szerkesztőségünk figyelmét is felkeltette, így személyesen kerestük fel az ifjú tehetséget...

Sportmotor.hu: Szia Ricsi! Mesélnél nekünk a gyerekkorodról? Mikor ültél először motorra?

Bódis Richárd: Bő tíz éve, egy családi összejövetelen mentem először egy Malaguti gyerekmotorral, ami olyan szinten megtetszett, hogy édesapámtól rá három hétre meg is kaptam első motoromat! Nem kellett túl sokat várni, körülbelül az első tíz perc után eldöntöttem, hogy ez az a dolog, amivel életem végéig szeretnék foglalkozni.

bodis-ricsi-first-kms
Prehisztorikus időkből, a megapixel alatti digitális fényképezőgépek világából maradt ránk ez a kordokumentum - Ricsi terepmotorozással kezdte karrierjét

Sportmotor.hu: Milyen érzéseket váltott ki belőled gyermekként a motorozás? Ilyen fiatalon is élvezi az adrenalint az ember?

Bódis Richárd: A motorozás komoly szabadságérzetet adott a számomra, ezt fejeli meg az adrenalin! Kiskoromban sokat rosszalkodtam, és ez a motoron sem volt másképp: mindig próbálgattam a határaimat, csúszkáltam, próbáltam egykerekezni, mint a nagyok a MotoGP-ben.

Sportmotor.hu: Mikor, minek hatására döntötted el, hogy versenyzőként is kipróbálod magad?

Bódis Richárd: Édesapám eleinte túramotorozott, majd veterán motorokat restaurált, melyekkel versenyekre is eljárt. Igazság szerint ők csak a részvétel és a hangulat miatt voltak ott, de nem csak háború előtti kategóriában lehetett indulni, hanem sok másikban is, ahol viszont már vérre menő küzdelmek folytak. Ezeket mindig a pálya széléről csodáltam, és azon gondolkoztam, hogy vajon mikor húzhatom már végre a térdemet a földön… (nevet)

bodis-mami-balassagyarmat
Elszánt küzdelem a MAMI Kupa balassagyarmati futamán. A versenysorozat kiváló lehetőség az ifjú tehetségek számára, hogy megmutassák magukat

Sportmotor.hu: Egyre többen ismerik a pályafutásod, de egy kis ismétlés soha nem árt. Eddig milyen versenyeken indultál, illetve nyertél?

Bódis Richárd: Már rengeteg versenyt tudhatok a hátam mögött, melyeken többnyire a dobogón álltam. Mikor a pályára gurulok, mindig az első hely lebeg a szemem előtt! Még ha csak egy szimpla edzésről is beszélünk, akkor is a leggyorsabb szeretnék lenni a pályán! Többször is indultam a magyar bajnokságon, pontosabban 125 köbcentis kategóriában, ahol a kétütemű konstrukció miatt rengeteg technikai problémánk volt, de szerencsére hátrányos helyzetből is fel tudtam magam küzdeni a dobogóra. Először 2013-ban adódott meg az a lehetőség, hogy teljes szezont fussak egy nagyon nívós kategóriában, ez volt a European Junior Cup. Ez tulajdonképpen a Superbike sorozat utánpótlás-nevelő kategóriája, amiről többek között azt érdemes tudni, hogy mindenki egyformán felkészített Honda CBR500R-rel vág neki a szezonnak. És hogy miért is hoztam fel a tavalyi évet? Mert életem eddigi legjobb eredményét ebben a kategóriában értem el – nyertem ezüst és bronzérmet is.

bodis-imola-2013
Tavaly az EJC imolai futamán a második helyet sikerült megszereznie Ricsinek. Nagy volt az öröm...

Sportmotor.hu: Mit gondolsz, miben rejlik a tehetséged? Miben vagy jobb, mint a többi versenyző, és miért jutottál el idáig?

Bódis Richárd: Azt gondolom, nincs olyan, hogy jobb, miként rosszabb sem! Édesapám megkérdezte tőlem, hogy biztosan ezt szeretném-e csinálni, mert ez a sport rengeteg lemondással jár. Persze igent mondtam, ugyanis - ahogyan azt már említettem - ez az a sport, amiben tevékenykedni szeretnék életem végéig, még akkor is, ha egyszer eljön majd annak az ideje, hogy már nem fogok versenyezni. Ezt az igent soha sem fogom megbánni! S hogy miért jutottam el idáig? Rengeteg tanulás, edzés és sok-sok lemondás! Amikor a barátaim bulizni mentek, én már rég az ágyban voltam, hogy a másnapi edzésre teljesen kipihent állapotban érkezzem meg. Persze néha ki kell kapcsolódni, de ha az ember ezt tényleg komolyan akarja csinálni, akkor 100 százalékosan a sportra kell koncentrálnia! Emellett iszonyatosan sokat köszönhetek rokonaimnak, illetve a Talmácsi családnak, akik nélkül talán soha nem jutottam volna el a Superbike-ig.

bodis-ejc-talmacsi-racing-imola
Idén már a FIM Superstock 600-as mezőnyében küzd ifjú honfitársunk. Képünkön éppen a Vincenzo Giorgianni próbál nyomába érni

Sportmotor.hu: Mi a végső cél? A GP első hely?

Bódis Richárd: Persze, számomra olyan a MotoGP, mint vívóknak az olimpiai játékok! Mikor életem első MotoGP futamát láttam, már akkor eldöntöttem, hogy egyszer ott szeretnék menni a világ leggyorsabb versenyzői között. Hogy ezt mikor? Remélem két éven belül már a Moto2 mezőnyéhez tartozom majd…

bodis-richard-portre

Bódis Richárd

Született: 1994. november 23.

Kedvenc pályák: Assen, Mugello, Imola

Kedvenc versenyzők: Talma, Pasini, Rossi

Kedvenc film: A leggyorsabb Indian

Kedvenc könyv: Talmácsi Gábor - Az életem 200 felett

Kedvenc zenék: Michael Jackson - Give In To Me, Awolnation - Sail

Sportmotor.hu: Miben kell még fejlődnöd szerinted, hogy eljuss oda? Technika, állóképesség, stratégia stb.

Bódis Richárd: Rengeteg tapasztalatot kell még szereznem a hatszázas géposztályban, ehhez pedig sok-sok versenykilométer szükségeltetik! A management nem véletlenül döntött a Superstock 600 kategória mellett, ebből a géposztályból több irányba is folytatódhat a karrierem. Persze a legfőbb cél a Moto2!

Sportmotor.hu: Hogy bírod az eséseket? Volt már nagyobb bukásod?

Bódis Richárd: Túl vagyok már egy-két nagyobb bukfencen, illetve pár csonttörésen is, ami sajnos elkerülhetetlen ebben a sportban. Az esésektől azért nem tartok, mert egyszerűen nem gondolkozom rajtuk! Ha izgulnék, hogy el fogok-e esni, az egyértelműen a teljesítményem rovására menne. Ezen a szinten már nem engedheti meg magának az ember, hogy ne legyen kellőképpen kiegyensúlyozott.

Sportmotor.hu: Hogy kerültél kapcsolatba Talmával?

Bódis Richárd: Gáborral 2011-ben ismerkedtünk meg, egy közös családi barát mutatott be minket egymásnak! Akkor megbeszéltük, hogy két nap múlva megnéz, és motorozunk egyet. Szerencsére ez így is történt, és azóta is egyengeti a pályafutásomat - rengeteget segít mind a magánéletemben, mind a karrieremben! A pályán úgy viszonyulunk egymáshoz, mint mester és tanítványa, a hétköznapokban viszont jó barátokként töltjük együtt az időt.

bodis-talma
Barát, példakép és mentor - a Talmácsi Racing Team tagjaként Ricsi minden támogatást megkap Gábortól

Sportmotor.hu: Mit vársz az idei évtől? És a következő öttől?

Bódis Richárd: Az idei szezon számomra rengeteg újdonságot tartogatott. Új kategória, pár új pálya és új rajtszám, ráadásul úgy érzem, hogy nagyon jó formában vagyok! A célom, hogy minden futamon pontot szerezzek, s bővítsem tapasztalataim. Emellett tavaly érettségiztem, és az idei év során felvételizem a Testnevelési Egyetemre. Nagyon fontosnak tartom a továbbtanulást, ugyanis a motorozás után is van élet. Ha minden jól megy, a profi versenyzést követően szeretnék fiatal tehetségeket kijuttatni a nemzetközi bajnokságokba.

Sportmotor.hu: Kik a kedvenc versenyzőid és mi tetszik bennük? Gábor mellett természetesen…

Bódis Richárd: Talmácsi Gábor a példaképem és számomra egy hatalmas dolog, hogy a tőle tanulhatok. Persze sok külföldi versenyző is szimpatikus, Mattia Pasinit például hihetetlen kitartása miatt szeretem, Valentino Rossiban pedig az tetszik, hogy bohókás ember a pályán kívül, de rettenthetetlen harcos a nyeregben.

Sportmotor.hu: Mit üzensz azoknak, akik versenyzői babérokra vágynak?

Bódis Richárd: Bármennyire is nehéznek tűnik, a kitűzött célokat lépésről lépésre igenis el lehet érni. Mindenkiben ott lapul a tehetség, csak az a kérdés, hogy kihozzuk-e magunkból. Aki meg szeretné valósítani álmait, ne feledje, hogy ugyanaz a lényeg, mint a motorozásnál: amerre nézel, arra mész!