A várható változásokról már augusztusban hallani lehetett, az elmúlt két hónapban pedig tájékoztató kampányt indított a román belügyminisztérium, hogy felkészítse a drasztikus módosításra a helyi sofőröket.

Borsos bírsággal jutalmazzák a telefonálást

Eddig csak a kihangosító nélküli telefonálást büntették viszonylag kis összegű bírsággal, a most hatályba lépett rendelkezés értelmében viszont innentől kezdve 870-1160 lej - 60-80 ezer forint - közötti pénzbüntetést és négy büntetőpont kockáztat az a járművezető, aki mobiljával menet közben képet, hangot rögzít vagy szöveges üzenetet ír, esetleg hozzáér a szélvédőre rögzített készülék képernyőjéhez.

borsos-birsaggal-jutalmazzak-a-kezdben-tartott-telefont-es-okoseszkozt-romaniaban-23485
Romániában a mobilozás, illetve a figyelemmegosztás miatt következik be a legtöbb baleset. Szörnyű, de keleti szomszédunknál naponta átlagosan öten halnak meg az utakon

A rendőrség egyébként azt ajánlja, hogy mindenki szerezzen be egy mobiltelefon-tartót, és lehetőség szerint még indulás előtt állítsa be navigációs eszközén az úti célt, tekintettel arra, hogy utóbbi használata sem megengedett vezetés közben.

Nem kivételeznek a motorosokkal, bringásokkal sem

Jó, ha tudjuk, hogy az gépkocsi- és motorvezetőkön túl azokra is kiterjed a tilalom, akik jogosítványhoz nem kötött járművet használnak, így a rolleresekre vagy a bringásokra is figyelnek majd a zsaruk. Romániában tehát fokozódik a szigor, de itthon továbbra is kissé pongyolán fogalmaz a KRESZ, ami a vezetés közbeni mobilozást illeti. „A gépkocsi és a két- és háromkerekű jármű vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.” Ezt szó szerint értelmezve teljesen szabályos, ha az autós az ölében tartott mobilon pötyög - hiszen nem tarja a kezében -, sőt a vállával fülhöz szorított telefonon is beszélhet, elvégre akkor sem ér kezével a készülékhez.