Óriási hűtőbordák díszítik a nemrég lencsevégre kapott, 2020-as Brembo EVO-t, mely olyan valószínűtlenül karcsú, hogy az már nonszensz - gyakorlatilag csak pár milliméter vastag ház veszi körbe a hatalmas munkahengereket. Úgy hírlik, ez egyszerre váltja le a 2019-ben használt, kétféle kialakítású egységeket, melyek közül volt egy „standard”, amit a mezőny nagy része használt, illetve egy kompromisszumokat igénylő, de nagyobb teljesítményű nyereg - ezt főként a Ducati és a KTM pilótái alkalmazták.

brembo-evo-a-motogp-ben-24223
Korábban alumínium és lítium ötvözetéből készültek a MotoGP motorok féknyergei, de ezt a költséges megoldást 2016-ban betiltotta a DORNA, mivel csak pár százalékkal volt könnyebb és merevebb a hagyományos nyergeknél, viszont többszörösébe került. A Marc Seriau által Valenciában lefotózott 2020-as EVO már tisztán alumíniumból készül

Egyelőre még nem kapott zöld jelzést a minden eddiginél karcsúbb és látványosabb alkatrész, ám az biztosnak tűnik, hogy február hetedikén, Sepangban ott lesznek a Brembo szakemberei, és tovább tesztelik az újdonságot. Mivel a konstrukció nem igényel különleges alapanyagot - mint a korábbi alu-lítium ötvözet -, viszont könnyebb és hatékonyabb elődeinél, így jó eséllyel rendszámos motorokon is viszontláthatjuk a következő években.