Idén jelentősen csökkent a motorlopások és motorral elkövetett rablások száma az Egyesült Királyságban, ami elsősorban a rendőrség új, határozottabb fellépésének és a tulajdonosok tudatosabb viselkedésének köszönhető. Sajnos úgy tűnik, hogy ez csak átmeneti eredmény, és hamarosan egyik napról a másikra felpöröghetnek a motorlopások, ugyanis a Brexit után a szigetről kivitt járművek úgy tűnnek el a hatóságok elől, mintha soha nem is léteztek volna.

brexit-es-motorlopas-20393
- Az új módszerek új válaszokat követelnek. Megfigyelhető, hogy milyen sok esetben segít az alternatív, szokatlan kampány vagy a közösségi média ereje a gyanúsítottak azonosításában, elfogásában - szögezte le a motorlopások és motoros rablások egyik legtapasztaltabb brit szakértője, Dr. Ken German

Felemelte a hangját a 120 000 egyenruhást tömörítő rendőrszövetség is, arra figyelmeztetve a kormányt, hogy a Brexit után sokkal nehezebb dolguk lesz a határokon átnyúló bűncselekményekkel. Többek között azért nőhet a járműlopások száma, mert a kiválást követően bonyolultabbá válik a bűnözők nyomon követése, már csak azért is, mert alapjaiban változik az együttműködés és az adatcsere EU-s országok szerveivel.

A zsaruk agresszívebb fellépése is hozzájárult, hogy egyre kevesebb motornak kél lába, és a motorral elkövetett bűncselekmények is ritkábbak, mint egy-két évvel ezelőtt

Igazán kár lenne, ha megtorpanna a fejlődés üteme, hiszen csak tavaly óta harmadával csökkent a Londonból és környékéről ellopott motorok száma, bár így is havi ezres nagyságrendről beszélhetünk, szóval bőven akad még teendő.