Bridget McCutchen még csak három éve motorozik, ám máris élete kalandjára készül, ugyanis szeretné elhódítani a legfiatalabb motoros világjáró címet. Ehhez 24 900 mérföldet, azaz 40 075 kilométert kell megtennie, ráadásul mindenféle szervezett külső segítség, azaz kísérőkocsi és más úri huncutságok nélkül.

Bridget McCutchen bámulatos túrája

Meglepő lehet, hogy a hölgy eddig összesen 38 ezer kilométert ült motoron, azaz kevesebbet, mint amennyire most szüksége lesz a csúcsdöntéshez. Edzésként persze megtett már maratoni távokat,

így például 13 és fél óra alatt jutott el Wisconsinból Washingtonba, holott a két település több mint 1400 kilométerre fekszik egymástól.

Ezután már felkészültnek érezte magát, így leült megtervezni az útvonalat, bejelölte az ideális „itinert”, egyben kihúzta az államokat, ahová biztonsági okokból nem tanácsos nőként ellátogatni. A jelenlegi rekorder egyébként a brit Kane Avellano, legalábbis őt találjuk a Guinness hivatalos listáján, mint legfiatalabb motoros földkerülő. Ő azzal vált híressé, hogy mindössze néhány órával a 24. születésnapja előtt ért vissza túrája kiindulópontjára, a South Shields-i városházára, amit hitelesítettek is a Guinness emberei.

bridget-mccutchen-motoros-tura
A Kawasaki Versys 300-zal motorozó Bridget augusztus 10-én indult el élete kalandjára, és tervei szerint egy év alatt kerüli meg a Földet

– Mikor megtudtam, hogy egy ilyen túrával rekorder lehetek, csak annyit kérdeztem magamtól: Miért ne? Egyedül a félelem, a bizonytalanság tartott vissza, hogy egyből el is induljak.  És hogy miért motorral vágok bele? Nos, a volán mögött úgy elszigetelődsz a külvilágtól, mint egy buborékban. Ezzel szemben motoron kapsz „hideget-meleget”, látványok, illatok, hangok színesítik az utat. Egyszerűen minden kézzelfoghatóbb 

– mesélte Bridget a CNN Travelnek. 

Hogyan hitelesítik a motoros világrekordot?

Ahhoz, hogy valóban Bridget legyen az új csúcstartó, számos feltételt teljesítenie kell. Először is nem cserélhet motort, még műszaki hiba miatt sem, nem tartózkodhat egy településen két hétnél tovább, valamint legalább egyszer muszáj átlépnie az Egyenlítőt.

bridget-mccutchen-motoros-tura
Mivel nem kíséri szervizkocsi, a motorjavításhoz is muszáj konyítani a Bridgetnek

Ha követnéd az ifjú motoros hölgy kalandjait, csak látogass el honlapjára, ahol rendszeresen beszámol utazásáról és élményeiről.