Néhány hete megszellőztette a spanyol sajtó, hogy 2012-ben már lehet, hogy nem látogat el a GP mezőnye Jerez de la Fronterába, vagyis a négy versenyt rendező Spanyolország elveszítené az egyik leghíresebb helyszínét a MotoGp versenynaptárában (jelenleg Jerez, Catalunya, Aragon és Valencia pályáin zajlanak a versenyek). Elsősorban financiális okokkal indokolták a döntést, mely egyelőre nem hivatalos, de az eseményeket látva egyre reálisabb forgatókönyvnek tűnik.

jerez_2010
Lehet, hogy idén áprilisban látogat utoljára a mezőny Jerezbe?

A tegnapi bejelentés azonban nekünk magyaroknak sokkal fájóbb: a cseh újságok arról cikkeztek, hogy a brünni létesítmény az elmúlt szezonban óriási, mintegy nyolcszáz-millió forintos adósságot halmozott fel, ezért a 2012-es MotoGp futam rendezésétől elállhatnak, ha nem tudják megteremteni a pénzügyi egyensúlyt.

Az adósság mértéke azért is meglepő, mert a nagy nézőszámú Cseh Nagydíjra egy tribünbelépő nagyjából 30-40 000 forintba kerül, míg a Superbike sorozat hétvégéjére ugyanez a tikett csak ennek az összegnek kb. a negyede. (Sőt, ez utóbbira 16 000 forintért már Gold belépőkártyát is válthatunk, mely feljogosít bennünket a boxok mögötti zárt terület látogatására is.)

jerez_2010
Brno angyalai (Superbike VB, 2010)

A MotoGp lebonyolításáért felelős DORNA egyelőre kivár, és teheti, hiszen több ország is jelezte, hogy szívesen vendégül látná a gyorsasági motoros világbajnokságot, vagyis könnyedén találhat majd új helyszínt a spanyol érdekeltségű szervezet. Ilyenkor azonnal eszünkbe jut, mit is veszítünk azzal, hogy nincs egy motorversenyzésre alkalmas pályánk, mely földrajzi helyzetéből adódóan szinte automatikusan kiválthatná a cseh futamot...