Az elsőségre esélyes Dovizioso egyértelműen a köpenyről leváló hatalmas darabok miatt bukta el a brnói dobogót, de a többiek, főként a két Yamaha szereplése már korántsem ennyire egyértelmű. Rossi ugyanis kőkemény felzárkózás és 10-12 bevállalós előzés közben is meg tudta óvni a puhább keverékű esőgumit, míg csapattársa, Lorenzo szerényebb tempó mellett is szó szerint kinyírta az abroncsot.

Eltérő vélemények

- A versenyen nagyon nehéz körülmények uralkodtak. Nagyjából féltávnál elkezdett felszáradni, és tíz körrel a vége előtt a pálya nagy részén már volt egy szinte teljesen száraz nyomvonal. Ezt sokan használták, de én inkább messze elkerültem, s csak négy körrel a vége előtt kezdtem én is az ideális íven menni. Ennek köszönhető, hogy az első abroncsom „csak” durván szemcsésedett, de befejezhettem vele a versenyt, és abban a négy körben remek időket tudtam futni - nyilatkozta Marc Marquez a verseny után.

brno-motogp-gumiproblemak-9957
Marquez tudatosan lassabb köröket futott a verseny második harmadában, így tartalékolhatott a befutóra - ennek köszönhette harmadik helyét

- Redding és Baz felrobbanó köpenyei arra utalnak, hogy valami nincs rendben. Most vasárnap többen kiálltak - így én is - míg mások kockáztattak, például Iannone, aki a szétroncsolódott abroncson szépen, lassan befejezte a futamot. Ráadásul mi a tartósabb, kemény keverékkel egyáltalán nem számoltunk, a warm-up-on sem próbáltuk ki, mert úgy véltük, nem tudnánk vele jó köridőket motorozni - vélekedett Jorge Lorenzo.

brno-motogp-gumiproblemak-9956
Rossi szerint vezetési stílus és beállítás kérdése, hogy biztonságosan használhatók-e a puhább Michelinek

- Rendkívül finom, óvatos, ugyanakkor egyenletesen gyors tempót diktáló vezetésre és sajátos beállításokra volt szükség, hogy ilyen körülmények között is megőrizzük az első gumi tapadását a végéig - tette hozzá csapattársa, Valentino Rossi.

- Egyszerűen nem lehetett ilyen rendkívüli helyzetre számítani, a rajtnál még mindenki szentül hitte, hogy féltávnál már a garázsban fogunk tolongani a tartalékmotorokért. Mi is erre számítottunk, puha abroncsokkal léptem pályára, ezért a verseny féltávjánál már szinte slickgumi kinézete volt a hátsó köpenynek. Furcsa mód nálam az első gumi teljesen jól működött mindvégig, hála a különleges beállításoknak, ugyanakkor nem értünk el jó eredményt, vagyis nem lehetek elégedett - foglalta össze a versenyt csupán 13. helyen záró Pol Espargaro.

brno-motogp-gumiproblemak-9960
Valóban nem fest túl jól, de az is igaz, hogy a többiek ugyanilyen keverékkel rendben célba értek

Biztonságos vagy sem a puha első gumi? Ez aligha derült ki a nyilatkozatokból, de Rossi és Marquez remek példa rá, hogy igenis befejezhető egy ilyen rendkívüli verseny is motorcsere nélkül, jó eredménnyel, bár ehhez különleges adottságokra és persze remek mérnöki munkára van szükség.