Immáron bizonyos, hogy szinte minden jelentős márka megnézhető és kipróbálható lesz a kiállításon, annak ellenére, hogy a nagy motorimportőr cégek egy része idén nem vesz részt a február 23–25. közötti szezonnyitó rendezvényen - áll a Hungexpo közleményében.

budapest-motor-fesztival-2018-17278
A szervezők elmondása szerint tavaly harmincezer látogatója volt a - Budapest Boat Show-val egy időben rendezett - Budapest Motor Fesztiválnak, és idén is hasonló tömegre számítanak

- A legnagyobb ilyen jellegű, hazai rendezésű seregszemléről van szó, ezért a Hungexpo fontosnak tartotta, hogy az utolsó pillanatig tárgyaljon a legjelentősebb partnereivel. Ennek eredményeképpen mára világossá vált, hogy az Aprilia, Harley-Davidson, Kawasaki, Moto Guzzi, MV Agusta, Piaggio, Suzuki és Vespa szériamodelljei biztosan megjelennek a kiállításon, a seregszemle összterülete hozzávetőleg 900 négyzetméter lesz - tették hozzá.

Épített motor és quadozás biztosan lesz...

Az importőrök egyelőre nem erősítették meg, hogy valóban jelen lesznek-e, sőt olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a fenti felsorolás túlzó, s valójában nem számíthatunk ennyi márka jelenlétére. Az viszont bizonyos, hogy a kiegészítő programok most sem maradnak el: külön pavilonban motorversenyek és -bemutatók zajlanak majd egész nap, háromezer négyzetméteren több mint háromszáz (!) veterán szépség sorakozik fel, míg a szabadtéri helyszíneken a látogatók próbára tehetik magukat az ATV-knek kialakított ügyességi pályán. Ezen túlmenően az Épített Motorok és Autók Találkozóján (EMAT) a hazai művészek mutatják be az általuk egyedire szabott motorkerékpárokat, ahogy azt egyébként már megszokhattuk a korábbi években a Budapest Motor Fesztiválon.